Túzokleső túrák Apajpusztán április-májusban
A túrákon saját gépkocsikkal a madarak tartózkodási helyétől függően járunk be megfigyelési pontokat. Akinek van, mindenképpen hozzon távcsövet!
A túrákon saját gépkocsikkal a madarak tartózkodási helyétől függően járunk be megfigyelési pontokat. Akinek van, mindenképpen hozzon távcsövet!
A homoki élőhelyekkel és az azokat veszélyeztető inváziós fajokkal ismerkedtek meg kiskunhalasi diákok, akik prérifűvel fertőzött védett területeket is segítettek megtisztítani.
Két szemétszedő túrával csatlakoztunk az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” kampányához. A szemétszedő túrákra várjuk a természetért aktívan tenni akarókat!
Várjuk olyan 18-24 éves, a természetvédelem iránt elhivatott fiatalok jelentkezését, akik szívesen mélyítenék el tudásukat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!
Március két hétvégéjén lelkes önkéntesekkel a Peszéri-erdő olyan részein ültettünk fákat és cserjéket, ahol a gépi ültetés nem lett volna kivitelezhető, hogy erdészeti járművekkel ne tegyünk kárt az értékes erdei aljnövényzetben.
Igazgatóságunk és az MVM Démász Áramhálózati Kft. évek óta együttműködik, hogy a tavasszal hazatérő fehér gólyákat biztonságos fészkek várják itthon.
Önkéntesek és Igazgatóságunk munkatársainak segítségével lassan a végéhez ér a Rákosivipera-védelmi Központ melletti gyepen található, a ragadozók távoltartására hivatott hálórendszer széthúzása.
Illegális hulladékot a HulladékRadar alkalmazás használatával lehet bejelenteni. Felhívjuk a figyelmet, hogy a zöldhulladéktól se a természetben szabaduljunk meg!
A tavaszra áhítozók örömmel tapasztalhatják, hogy már a kikeleti hóvirág is nyílik a Duna menti ártéri erdőkben.
A fészket tavaly nyáron egy vihar bontotta meg, akkor a benne lévő fiókák is elpusztultak.
A kérdés inkább az, hogy melyiket fogjuk hallani?
Fokozott figyelemmel kell lenni a szabadtéri tüzekre! Tűzgyújtási tilalom is életbe lépett Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyékben február 17-én.
Ezt apró, törékeny hagymás növényt elsősorban homoki tölgyesekben, száraz homokterületek sztyepprétjein találjuk, de élőhelyeik fogyatkozásával gyakran az azok helyén létrehozott mesterséges nyarasok, akácosok alatt bukkanunk rájuk.
Az enyhe, tavaszias idő előcsalogatta az egyik legkorábban megjelenő, kistermetű nappali lepkénket, a kis tavasziaraszolót (Archiearis puella) téli búvóhelyéről.
A természetjárók több helyszínen is tapasztalhatják, hogy tereprendezés és földmunkák zajlanak a területen.
A Soltszentimre határában lévő Sáros és Csaba-rét kiemelkedő természeti értékekkel rendelkeznek, számos védett és fokozottan védett faj élőhelyei. Az Izsáki Hubertus Vadásztársaság vaddisznógyérítést végzett a területen január 29-én.
Gyerekek találták a kecskeméti könyvtárban, de már sikeresen szabadon is engedhettük. VIDEÓVAL!
Egy kilenc fős csapat egészen a városig behúzódott Baján.