Génmegőrzés

Magyar szürke szarvasmarha

Szürkemarha tenyésztésünk igen nagy múlttal és hagyományokkal bír. Igazgatóságunk az 1990-es évek közepe óta vesz részt a magyar szürke szarvasmarha tenyésztésében és annak természetvédelmi célú hasznosításában. A törzsállományunk eredete az 1940-es évek végére nyúlik vissza.

A II. világháború pokla hazánk állattenyésztését sem kímélte. Hadi jóvátételként hazánk csaknem összes szürkemarha gulyáját elhajtották. 40-50 állatot sikerült kimenteni, melyeket egy tázlári szerzetes a Bugaci Állami Gazdaságnak adományozott 1949-ben. Ez az állomány egészült ki az 50-es évek elején, az akkori állategészségügyi gyakorlatnak megfelelően, a Hortobágyi Állami Gazdaság állományának gümőkór mentesítésekor kikerült, gümőkór mentes szürkemarha állományával.

A Bugaci Állami Gazdaság a 60-as évek elején a Városföldi Állami Gazdasághoz került, innentől kezdve annak bugaci kerületeként működött. A Városföldi Állami Gazdaság megszűnésével a szürkemarha állományt a magyar állam a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésébe adta 1994-ben.

Az Igazgatóság tehát egy igen nagy múltú, nagy genetikai értékű állomány tovább tenyésztésének feladatát kapta meg, amelynek azóta is folyamatosan, igen magas színvonalon igyekszünk megfelelni.

Magyar szürke szarvasmarha tenyésztésünk jelenleg 750-800 körüli anyaállattal, két tenyésztelepen (Bugac, Izsák, Bösztörpuszta-Nagyállás) és egy növendéknevelő telepen (Pusztaszer) folyik. Hét vonalat tartunk fenn, ebből négy Bugacon („A”, „B”, „C”, „K”), három pedig („M”, „V”, „T”) Izsákon van elhelyezve. Vonaltenyésztést folytatunk, ennél fogva Bugacon négy gulya, Izsákon három gulya legel. A gulyákra a tehenek genealógiai vonalával azonos vonalú tenyészbikák kerülnek besorolásra. Minden évben selejtezünk 30-40 egyedet és ugyanennyi fiatal, 3 éves üszőt pedig beállítunk. Saját tenyésztésű tenyészbika jelöltjeink két STV telepen (Sarródon és Apajon) nevelkednek.

A szürkemarha igazi hungarikum, őshonos, hazánkban törvényileg védett háziállat. A fajta jellemzője, hogy rendkívül jól alkalmazkodott a puszták nyújtotta életkörülményekhez. Erős, szilárd szervezetük jól viseli a szélsőségesebb időjárási viszonyokat, a nagy nyári meleget és a zord hideg telet is. A táplálékkal szemben sem igényesek, ezért a homoki legelőktől az árterekig mindenhol tarthatók. A teheneket tejéért és szaporulatáért, az ökröket igavonóként hasznosították. A XVI. századtól keresett vágóállat volt Nyugat-Európában is, még a 19. században is keresett és kedvelt volt a húsa egész Európában.

A télen-nyáron szabadban tartott állatok a betegségekkel szemben ellenállóak, a magasabb, erősebb növényzetet is legelik, és legelés közben egyenletesen szóródnak szét a legelőkön. Így legelésükkel, taposásukkal nem okoznak kárt a gyepekben, a növények gyorsan kiheverik a rágást.

Gulyáink egész évben a legelőkön vannak, közel nyolcezer hektár védett gyepet tartanak karban. Csak a téli időszakban kapnak kiegészítő takarmányt, amit nagyrészt szintén a védett gyepekről takarítunk be.

A magyar szürke szarvasmarha a világ egyik legjobb anyai képességekkel rendelkező marhafajtája. Könnyen, emberi segítség nélkül ellik, és nagyon jó a felnevelt borjak aránya. A borjak tél végén-kora tavasszal születnek pirók színűen.

A régi háziállat fajtáink közül a szürkemarha elsőként került védelemre, mint első osztályú géntartalék, mely hazai tenyésztésű, a hazai tájhoz kötődik, más fajtáktól kellően elkülönült fajtatiszta állomány.