Tanösvények

Császártöltés, Vörös-mocsár tanösvény

Hossza: 2500 m

Bejárható: egész évben, gyalogosan

Megközelítés: a tanösvény az egykori Császártöltés-kiscsalai Csala-csárdától indul az 54. számú főút 68 km-énél. (GPS: 46°27’ 3132” 19° 11’3227”)

A tanösvényen 6 db magyar nyelvű tájékoztató tábla található.

Látogatásra ajánlott időszak: egész évben

Ajánlott felszerelés: vízálló lábbeli, távcső, szúnyogriasztó

A két és fél  kilométer hosszú tanösvényen a tőzeges mocsár jellemző életközösségeit, és a löszpartok madárvilágát figyelhetik meg a látogatók.A tanösvény állomásain levő táblák ismertetik a mocsár kialakulását, a rovarvilágra épülő kétéltű és hüllő faunát, s nádasok és nyílt vizű tőzegbánya tavak madárvilágát, halait és a löszpartok megmaradt élővilágát.

A mocsár a területet nem ismerők számára veszélyes is lehet, ezért csak a kijelölt útvonalon, vagy szakvezetővel ajánlott látogatni.

Császártöltés határában a löszpart alatt húzódik a Vörös-mocsár. A mocsár az egykori ős-Duna mederben keletkezett, több százezer évvel ezelőtt. A lassú feltöltődés folyamán több méter vastag tőzegtelepek képződtek. A tőzeget évtizedek óta bányásszák. Az így keletkezett tőzeg gödrökben fajokban gazdag vizes élőhelyek alakultak ki. A meredek löszfalakban parti fecskék és gyurgyalagok költenek.  A környékben az 1700-as években betelepített németajkú lakosság szorgalmas keze munkája nyomán szőlő-és borkultúra honosodott meg. A különleges zamatú borokat a löszfalba vájt pincékben érlelik. Császártöltés belterületén több mint 1000, a közeli hajósi pincefaluban önálló településformaként 1100, Nemesnádudvaron 700 pince sorakozik. A tájvédelmi körzetet érinti az Alföldi Kéktúra (Császártöltés belterületén) és a kék négyzet jelzésű túraút is.

A Vörös-mocsár kialakulása

A Duna-Tisza közi Hátság löszös nyugati peremvidéke, Császártöltés és Kecel között több mint 10 km hosszan meredek letöréssel 10-20 m-re magasodik a Duna-völgy fölé . Az ország egyik  egykor állóvizekben leggazdagabb területe volt ez a vidék, a Kalocsai Sárköz. Valamikor keresztül-kasul behálózták a fokok, erek, posványok, kisebb-nagyobb tavak, természetes úton lefűződött folyóágak. Az ármentesítések előtt évente kétszer-háromszor is elöntötte a területet a víz. A lecsapolások után gyökeresen megváltozott a táj arculata. A valamikor vízjárta területek helyén ma szántóföldek vannak. Az ártéri gazdálkodást felváltotta az intenzív szántóföldi növénytermesztés. Ennek az egykor gazdag vízi világnak egyik utolsó hírmondója a ma védett lápvonulat - az úgynevezett Őrjeg - középső része, a Vörös mocsár. 

A Vörös mocsár (és a Kalocsai Sárköz) területén a jégkorszak elejétől jelentek meg az Ős-Duna folyóágai. A Kalocsa-mohácsi süllyedék újholocén kori erőteljes tektonikus mélyülése nyomán már végérvényesen dunai ártérré vált a terület. A lassú fejlődésű Duna-ágakban tömött, iszapos-agyagos üledékek rakódtak le. A jégkorszak után a lefűződött Vörös-mocsári folyóágakban gyorsuló feltöltődés indult meg. Ennek során a víz tükrét ellepte a növényzet, összezsugorította a vízfelületet, majd idővel az egész víztükör eltűnt. A hatalmas tömegű elhalt növényi maradvány felhalmozódott, lassan tőzeggé alakult. A tőzeg kitermelése már a 20. század elején megkezdődött, de csak az 1950-es évektől vált ipari méretűvé. Az ország legnagyobb tőzegbányája működött itt.  A Vörös mocsár 930 hektár területű része 1990 óta természetvédelmi terület. A tőzegbányászat megszűnésével a természet vette uralma alá a területet.