Segíts a természetnek!

Fiókát találtam, mit tegyek?

A tavasz a fiókaszezon, ilyenkor Igazgatóságunkon is egymást érik a bejelentések az elárvult, fészekből kiesett fiókákról.

Ha fiókát találunk, mielőtt bármit tennénk, először is bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban bajba jutott-e az a fióka? Sok madárfaj fiókája még azelőtt elhagyja a fészket, mielőtt kitollasodna és repülni tudna. A baglyok, rigók tipikusan ebbe a csoportba sorolhatóak, de több más madárfajra is jellemző. Ha a kismadáron nem látható rajta sérülés, nyílt seb, lógó, nem mozgó végtag, akkor ne fogjuk őt be, a szülei és a testvérei valahol a közelben tartózkodnak, nem árvák, mint ahogyan azt sokan hiszik. Ezek a fiatal madarak gyorsan biztonságos helyet fognak keresni és ha elmegyünk onnan, a szülők hamarosan felbukkannak és etetni fogják fiókájukat.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület készített egy kiváló infografikát ilyen esetre. Ha tehát fiókát talál, olvassa el előbb ezt:

A rigófélék nappal aktívak, a sűrű aljnövényzetben mozognak, táplálkoznak, ha kellő türelemmel, biztonságos távolságról figyeljük a fiókát, akkor megláthatjuk a táplálékkal érkező szülőmadarat is. A baglyok éjszakai aktivitásúak, a szülőket, testvéreket nem fogjuk meglátni a sűrű lombkoronában. Tegyük fel a bagolyfiókát magasra egy ágra, lehetőleg olyan fára, ahonnan magától fel fog tudni mászni magasabb ágakra. A csupasz, ágnélküli törzsön nem juthatnak magasra, ezért olyan fát kell választani, amelynek alacsonyabban is vannak ágai. Az este beköszöntével a bagolyfióka éles hangadással jelzi szüleinek, testvéreinek hollétét és magasan a lombkoronában várja táplálékkal érkező szülejét. Ha az esti órákban találunk bagolyfiókát, nagyon körültekintőnek kell lennünk, ugyanis egyes bagoly egyedek (fajonként, de még fajon belül is nagyon eltérően viselkednek a szülőmadarak!) nagyon agresszíven léphetnek fel  a ragadozók, így az emberrel szemben is. Többszöri rárepüléssel, fejre történő csapással próbálják a fiókáikat óvni.

Ha vihar után földre sodort fészek, vagy fióka kerül az utunkba, akkor a legegyszerűbb a már fejlett fiókákat felhelyezni egy fára, ahol a szülők tovább tudják gondozni őket. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a fiókák felnevelését szakemberre kell bízni.

A természeti törvényei gyakran kegyetlennek tűnnek nekünk, embereknek. El kell fogadnunk, hogy a ragadozók, a betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár  húsznál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.

Ezt az énekes rigó fiókát sem kell megmenteni, a szülei etetik. Forrás: varosimadarak.blogspot.com

 

Ritkán esik ki csak úgy a fészekből

Nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.

A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:

  • a szülőpár egyik tagjának elhullása, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben pusztul éhen vagy ezt megelőzendő a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (az olyan nagyobb testű fajok, mint a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
  • pár nélkül maradt magányos hím támadása (ez különösen a fehér gólyáknál látványos, gyakori);
  • táplálékhiány vagy rossz minőségű, például növényvédő szerekkel mérgezett táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
  • szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
  • fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
  • fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
  • a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
  • ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
  • "izgága fióka" túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
  • több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
  • nagy hőség okozta stressz.

Amennyiben a fióka szülői kidobásának hátterében a fiatal madár túlélési esélyeit csökkentő betegsége vagy viselkedési rendellenesség áll, akkor a mentés sikere után a madár felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a fiókáiba, akik hasonló sorsra jutnak. Ha az örökbe fogadott fióka tollazata a nem megfelelő táplálás és tartási körülmények miatt nem megfelelően fejlődik, a tollvégek annyira szennyeződnek ürülékkel vagy letöredeznek a dobozban, kalitkában mozgás közben, hogy a madár nem lesz elengedhető.

A szülők nem pusztán eleségforrások, a fészektestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Ezt a leggondosabb emberi ellátás sem tudja még töredékesen sem biztosítani, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak lehetőség szerint a szülei mellett a helye.

Ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze és mentjük meg. Az életkor miatt szükségtelen fiókamentések kapcsán leggyakrabban elhangzó érv a macskák elleni védelem. Csakhogy ennek nem az otthon nevelgetés a módja! Tegyük be a fiókát egy közeli bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára, és bízzuk a többit a természetre.

Tudomásul vesszük vagy sem, a fiókák jelentős része, akár több, mint 80%-a mindenképpen elpusztul. Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem! Sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyeik valószínűleg még rosszabbak. Bármit teszünk is, a mentett fiókák többsége mindenképpen, és várhatóan a természetesnél nagyobb elhullási arányban el fog pusztulni az elengedést követően.

Természetesen ha magatehetetlen vagy sérült fiókát találunk, és van rá lehetőségünk, akkor megpróbálkozhatunk a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítségünk nélkül mindenképpen elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a helyzetén.

Mikor ne mentsünk?

Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsük" meg! Ezek a fiókák az esetek túlnyomó többségében nem árvák, csak fészekhagyók. Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik.

Amikor mégis kell

A fenti, nem megmentendő kategóriába tartozó, jól kitollasodott fióka esetében különleges helyzetet jelentenek a hosszabb ideig – több napig vagy akár hétig – tartó esős, az évszakhoz képest hűvös időszakok. Ha ilyenkor átázott madarat találunk, az alábbiakat tehetjük:

  • Papírzsebkendőkkel, vászondarabbal óvatosan itassunk fel annyi vizet a tollazatról, amennyit csak tudunk ezek megsértése, szétzilálása, a tollcsévék megtörése nélkül.
  • Ha a fióka belefér a két tenyerünkből képzett helyre, akkor nagyra nyitott szájjal, lassan fújjunk rá meleg levegőt mindaddig, amíg meg nem szárad (úgy, mint amikor télen a kezünket melegítjük a leheletünkkel). Amennyiben autóval vagyunk, erre a célra a jármű fűtésrendszerét is használhatjuk.
  • Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.
  • Amennyiben a közelben lakunk, egy-két órára akár haza is vihetjük a madarat, majd a megszárítását, esetleges megetetését követően a lehető legrövidebb időn belül vigyük vissza a megtalálás helyére és a fentiekben leírt módon engedjük el.

A be nem avatkozás és a fiókák tartós hazavitele között van egy köztes lehetőség is – amikor a még nem vagy nem teljesen röpképes fiatal(oka)t vagy a fiókás fészket (a kiesett tojások szinte bizonyosan menthetetlenek) egy nagyobb vesszőkosár védelmében, a megtalálás helyének közelében az ágak közé, egyes fajok (leggyakrabban: házi rozsdafarkú, füsti és molnárfecske) esetében az épületre helyezzük, ahol továbbra is a szülők nevelhetik őket. A vesszőkosarak a lakott területeken ideális műfészkei lehetnek erdei fülesbaglyoknak.

Mikor segítsünk?

Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyanilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.

A nagyobb testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak – különösen a sasok – már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá!), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az áramszolgáltató segítségével) a fiókák.

A fiókanevelés sok időt, energiát és tapasztalatot igényel. Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat.

Amennyiben a felnevelés mellett döntünk, az MME weboldalán részletes információkat találunk az elhelyezésről, táplálásról és az elengedésre való felkészítésről.

Egy apró fióka felnevelése nem egyszerű, és sajnos a siker sem biztosított.

Hová vihetem a fiókát?

Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti Vadaskertbe (6000 Kecskemét, Műkert út 1., telefonszám: +36-76-320-121, e-mail: info@zookecskemet.hu, www.zookecskemet.hu).

Csongrád megyében a Szegedi Vadasparkba (6725 Szeged, Szél u. 90., telefonszám: +36-62-542-530, e-mail: info@zoo.szeged.hu, www.zooszeged.hu).

Fokozottan védett, sérült faj esetén hívhatja a Természetvédelmi Őrszolgálatunk ügyeleti számát is: + 36 30 555 6171. Ezen a számon az ügyeletes kolléga naponta 8:00-20:00 között fogadja a természetvédelmet érintő, közérdekű bejelentéseket. (Más nemzetipark-igazgatóságnál más az ügyeleti szám!)

 

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület