Fiókát találtam, mit tegyek?
Áprilisban indul a fiókaszezon, ilyenkor Igazgatóságunkon is egymást érik a bejelentések az elárvult vagy annak tűnő, fészekből kiesett fiókákról.
Ha fiókát találunk, mielőtt bármit tennénk, először is bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban bajba jutott-e az a kismadár? Sok madárfaj fiókája még azelőtt elhagyja a fészket, mielőtt teljesen kitollasodna és repülni tudna. A baglyok, rigók tipikusan ebbe a csoportba sorolhatóak, de több más madárfajra is jellemző. Ha nem látható rajta sérülés, nyílt seb, lógó, nem mozgó végtag, akkor ne fogjuk be őt, a szülei és a testvérei valahol a közelben tartózkodnak, nem árvák, mint ahogyan azt sokan hiszik. Ezek a fiatal madarak gyorsan biztonságos helyet fognak keresni, és ha elmegyünk onnan, a szülők hamarosan felbukkannak és folytatják az etetését.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület készített egy kiváló infografikát ilyen esetre. Ha tehát fiókát talál, olvassa el előbb ezt:
A rigófélék nappal aktívak, a sűrű aljnövényzetben mozognak, táplálkoznak, ha kellő türelemmel, biztonságos távolságról figyeljük a fiókát, akkor megláthatjuk a táplálékkal érkező szülőmadarat is. A baglyok éjszakai aktivitásúak, a szülőket, testvéreket nem fogjuk meglátni a sűrű lombkoronában. Tegyük fel a bagolyfiókát magasra egy ágra, lehetőleg olyan fára, ahonnan magától fel fog tudni mászni magasabb ágakra. A csupasz, ágnélküli törzsön nem juthatnak magasra, ezért olyan fát kell választani, amelynek alacsonyabban is vannak ágai. Az este beköszöntével a bagolyfióka éles hangadással jelzi szüleinek, testvéreinek hollétét és magasan a lombkoronában várja táplálékkal érkező szülejét. Ha az esti órákban találunk bagolyfiókát, nagyon körültekintőnek kell lennünk, ugyanis egyes bagoly egyedek (fajonként, de még fajon belül is nagyon eltérően viselkednek a szülőmadarak!) nagyon agresszíven léphetnek fel a ragadozók, így az emberrel szemben is. Többszöri rárepüléssel, fejre történő csapással próbálják a fiókáikat óvni.
Ha vihar után földre sodort fészek, vagy fióka kerül az utunkba, akkor a legegyszerűbb a már fejlett fiókákat felhelyezni egy fára, ahol a szülők tovább tudják gondozni őket. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a fiókák felnevelését szakemberre kell bízni.
A természeti törvényei gyakran kegyetlennek tűnnek nekünk, embereknek. El kell fogadnunk, hogy a ragadozók, a betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy akár egy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.
Ritkán esik ki csak úgy a fészekből
Nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.
A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:
- a szülőpár egyik tagjának elhullása, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben pusztul éhen vagy ezt megelőzendő a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (az olyan nagyobb testű fajok, mint a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
- pár nélkül maradt magányos hím támadása (ez különösen a fehér gólyáknál látványos, gyakori);
- táplálékhiány vagy rossz minőségű, például növényvédő szerekkel mérgezett táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
- szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
- fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
- fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
- a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
- ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
- "izgága fióka" túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
- több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
- nagy hőség okozta stressz.
Amennyiben a fióka szülői kidobásának hátterében a fiatal madár túlélési esélyeit csökkentő betegsége vagy viselkedési rendellenesség áll, akkor a mentés sikere után a madár felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a fiókáiba, akik hasonló sorsra jutnak. Ha az örökbe fogadott fióka tollazata a nem megfelelő táplálás és tartási körülmények miatt nem megfelelően fejlődik, a tollvégek annyira szennyeződnek ürülékkel vagy letöredeznek a dobozban, kalitkában mozgás közben, hogy a madár nem lesz elengedhető.
A szülők nem pusztán eleségforrások, a fészektestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Ezt a leggondosabb emberi ellátás sem tudja még töredékesen sem biztosítani, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak lehetőség szerint a szülei mellett a helye.
Ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze és mentjük meg. Az életkor miatt szükségtelen fiókamentések kapcsán leggyakrabban elhangzó érv a macskák elleni védelem. Csakhogy ennek nem az otthon nevelés a módja! Tegyük be a fiókát egy közeli bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára, és bízzuk a többit a természetre.
Tudomásul kell vennünk, a fiókák jelentős része, akár több, mint 80%-a elpusztul. Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem! Sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyeik valószínűleg még rosszabbak. Bármit teszünk is, a mentett fiókák többsége mindenképpen, és várhatóan a természetesnél nagyobb elhullási arányban el fog pusztulni az elengedést követően.
Természetesen ha magatehetetlen vagy sérült fiókát találunk, és van rá lehetőségünk, akkor megpróbálkozhatunk a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítségünk nélkül mindenképpen elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a helyzetén.
Mikor ne mentsünk?
Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsük" meg! Ezek a fiókák az esetek túlnyomó többségében nem árvák, csak fészekhagyók. Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik.
Amikor mégis kell
A fenti, nem megmentendő kategóriába tartozó, jól kitollasodott fióka esetében különleges helyzetet jelentenek a hosszabb ideig – több napig vagy akár hétig – tartó esős, az évszakhoz képest hűvös időszakok. Ha ilyenkor átázott madarat találunk, az alábbiakat tehetjük:
- Papírzsebkendőkkel, vászondarabbal óvatosan itassunk fel annyi vizet a tollazatról, amennyit csak tudunk ezek megsértése, szétzilálása, a tollcsévék megtörése nélkül.
- Ha a fióka belefér a két tenyerünkből képzett helyre, akkor nagyra nyitott szájjal, lassan fújjunk rá meleg levegőt mindaddig, amíg meg nem szárad (úgy, mint amikor télen a kezünket melegítjük a leheletünkkel). Amennyiben autóval vagyunk, erre a célra a jármű fűtésrendszerét is használhatjuk.
- Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.
- Amennyiben a közelben lakunk, egy-két órára akár haza is vihetjük a madarat, majd a megszárítását, esetleges megetetését követően a lehető legrövidebb időn belül vigyük vissza a megtalálás helyére és a fentiekben leírt módon engedjük el.
A be nem avatkozás és a fiókák tartós hazavitele között van egy köztes lehetőség is – amikor a még nem vagy nem teljesen röpképes fiatal(oka)t vagy a fiókás fészket (a kiesett tojások szinte bizonyosan menthetetlenek) egy nagyobb vesszőkosár védelmében, a megtalálás helyének közelében az ágak közé, egyes fajok (leggyakrabban: házi rozsdafarkú, füsti és molnárfecske) esetében az épületre helyezzük, ahol továbbra is a szülők nevelhetik őket. A vesszőkosarak a lakott területeken ideális műfészkei lehetnek erdei fülesbaglyoknak.
Mikor segítsünk?
Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyanilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.
A nagyobb testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak – különösen a sasok – már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá!), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) többnyire megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az áramszolgáltató segítségével) a fiókák.
A fiókanevelés sok időt, energiát és tapasztalatot igényel. Amennyiben nincs időnk vagy lehetőségünk heteken át gondozni a mentett fiókákat, juttassuk el őket a megfelelő szakintézetbe. A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a fiókákat.
Amennyiben a felnevelés mellett döntünk, az MME weboldalán részletes információkat találunk az elhelyezésről, táplálásról és az elengedésre való felkészítésről.
Hová vihetem a fiókát?
Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti Vadaskertbe (6000 Kecskemét, Műkert út 1., telefonszám: +36-76-320-121, e-mail: info@zookecskemet.hu, www.zookecskemet.hu).
Csongrád megyében a Szegedi Vadasparkba (6725 Szeged, Szél u. 90., telefonszám: +36-62-542-530, e-mail: info@zoo.szeged.hu, www.zooszeged.hu).
Fokozottan védett, sérült faj esetén hívhatja a Természetvédelmi Őrszolgálatunk ügyeleti számát is: + 36 30 555 6171. Ezen a számon az ügyeletes kolléga naponta 8:00-20:00 között fogadja a természetvédelmet érintő, közérdekű bejelentéseket. (Más nemzetipark-igazgatóságnál más az ügyeleti szám!)
