Felső-kiskunsági-puszta
Területe: 11 061 hektár
Életföldrajzi tájegység: Alsó-Dunamente
A Hortobágy után a Felső-kiskunsági-puszta az Alföld második legnagyobb szikes pusztája, legismertebb része Apaj. A Duna egykori alacsony árterén helyezkedik el. A hajdani folyómedrek ma is követhetők mind hidrográfiai, mind botanikai szempontból. A vízjárta terület lecsapolása után - a talajvíz magas sótartalmának és a párolgás hatására – a szikesedési folyamat felgyorsult. A táj mai képét meszes-szódás puszták, szikes rétek, legelők, szikfokok, vakszikes foltok és a közéjük ékelődő szélszállította löszös-homokos hátak határozzák meg. A térség jelenlegi vízviszonyait az 1910-es években megindított belvízrendezés véglegesítette, tovább mérsékelve a Duna-szabályozás után amúgy is megcsappant vízbőséget. A kora tavasszal még jellemző felszíni vizeket a csatornák és a párolgás nyár elejére kiszárítja. A puszta egyetlen állandó állóvize a mesterségesen fenntartott 450 hektárnyi Apaji-halastavak.
A szikes puszták növényvilágára az élőhely szelektálta (erősen kötött, rossz vízháztartású, nagy sótöménységű talajok) viszonylagos fajszegénység jellemző, vagyis kifejezetten sótűrő növényzet jellemzi a területet.
A szikes puszták állatvilága szintén a szélsőséges élettérhez alkalmazkodott. Rovarvilágának egyik érdekessége a pusztai gyalogcincér. Lárvája a talajban él, a fűcsomók gyökerét rágja. A gerinctelen állatok közül említést érdemel még hazánk legnagyobb, védett pókja, a szongáriai cselőpók, mely 15 mm-t meghaladó testnagyságával fontos ragadozója a pusztai életközösségnek.
Természetesen a táj legszembetűnőbb és legismertebb állatai a madarak. Tavasszal az északi költőhelyeik felé vonuló parti madarak (cankók, partfutók) nagy tömegei keresik táplálékukat a sekély tocsogókban. Erre az időszakra esik a túzok dürgése is. Hazánk legnagyobb túzok populációja ezen a vidéken él, ma mintegy 500 egyedet számlál. Az északi madárvendégek elvonultával elcsendesedik a puszta. Ekkor már csak az itt költő fajokkal találkozhatunk. A ragadozó madarak közül rendszeres, bár ritka költőfaj a többnyire rovarokkal táplálkozó kék vércse. A puszták nyár végén és ősszel is benépesülnek a telelő helyeik felé vonuló madarak tömegeivel. Ez a táj rendszeres telelőhelye néhány sarkvidéki énekes és ragadozó madárnak. A szikesek emlős faunája már kevésbé szembetűnő. Jelentős részük rejtett, éjszakai életet él. Így például a rendkívül ritka csíkos egér előfordulásáról csak bagolyköpet vizsgálat alapján van tudomásunk.
A külterjes állattartásnak évszázados hagyományai vannak a szikes pusztákon. Az ősgyepek fenntartásában is fontos szerepet játszik az itt legeltetett juh és szürkemarha állomány.
