Génmegőrzés

Magyar házi bivaly

A házi bivaly a szarvasmarhánál igénytelenebb őshonos háziállatunk.  Őse valószínűleg az indiai vadbivaly volt. A Kárpát-medencébe feltehetően a Honfoglalás során, mint igavonó állat került. Első magyarországi említése a XI. századból származik. Tömegesebb elterjedése a török háborúk idejére tehető. Hihetetlen igaerején kívül húsát, bőrét, tejét hasznosították.

A bivaly marmagassága 150-180 cm, tömege 400-800 kg, szarva félhold alakban hátrafelé hajló, testét szürkésfekete ritkás szőrzet fedi.

A szarvasmarhánál igénytelenebb, a mocsaras területek savanyú füveit, sásait, kákáit is jól hasznosítja. Tavasztól késő őszig legelőn tartható, sőt igényli is a legeltetéses tartásmódot. A villanypásztort könnyen megszokja és tiszteletben tartja.

Az Alföld éghajlatát jól tűri, hiszen az évszázadok alatt ehhez akklimatizálódott, de a téli nagy hidegekben meghálálja a téli szárnyékot, beállót és a jobb takarmányt. Rendkívül kíváncsi jelleme miatt könnyen szelídíthető, a szelíd egyedek kifejezetten igénylik az emberi törődést. A bivalyok nyáron igénylik a vizes, dagonyázásra alkalmas helyeket. Régen elsősorban igaereje, teje és húsa miatt tartották.

A mezőgazdaság gépesítését követően számuk drasztikusan lecsökkent az országban. Ma, mint genetikai tartalékot, kultúrtörténeti emléket őrizzük, de a nemzeti parkokban a vizes élőhelyek fenntartásában is jelentős a szerepük. A hazai bivaly állomány nagy része a nemzeti parkok területén, a Balaton-felvidéki, a Fertő-Hansági, a Hortobágyi, a Körös-Maros és a Kiskunsági Nemzeti Parkban él. Itt elsősorban természetvédelmi célú területkezelést végeznek a védett területeken.

A marcona kinézetű, 400-800 kg-os példányokból álló gulya igen látványos, a borjak pedig az elálló füleikkel kifejezetten mókásak.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság bivalyállománya csaknem 1000 példányra tehető. A DNS alapú vérvizsgálat segíti a származás nyilvántartását, a tenyésztési vérvonalak meghatározását és a jobb minőségű állomány elérését.

Húsa nagyon ízletes és értékes. A marhahúsnál kissé rostosabb, vörösebb színű, édeskésebb illatú. Kiemelkedően magas a fehérje- és alacsony a zsírtartalma. Foszforsavakban és vasban is gazdagabb egy átlagos marhahúsnál. Figyelemre méltó arányban tartalmaz B6, B12 vitaminokat, káliumot és kalciumot.

Mivel szívesen elfogyasztja a más állatok, például a szürkemarha által kevéssé kedvelt sást, nádat és egyéb vízinövényt, valamint igényli a vizes, dagonyázásra alkalmas helyeket, ideális a vizes élőhelyek, a gépekkel nem kaszálható tómedrek, csatornapartok kezelésére, azok természetvédelmi rehabilitációjában jelentős szerepet töltenek be.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén elsőként a pusztaszeri Vesszős-székre kerültek bivalyok 2004-ben. Ott egy teljesen benádasodott szikes tavat sikerült helyreállítaniuk, és nyílt vizű, madarakban gazdag élőhellyé alakítaniuk. Ez a területkezelés mintaként szolgált több élőhely-rekonstrukciós projektnek.

Ma már a Vesszős-széken kívül a mórahalmi Nagyszéksós tónál, a Fülöpszállás melletti Kelemen-széken és a Szabadszállás melletti Zab-széken is a bivalygulyák tartják karban a zsiókával, náddal, kákával benőtt szikes tómedreket. Legelésükkel, taposásukkal és dagonyázásukkal felnyitják a növényzettel benőtt tómedreket, nyílt vízfelületeket hoztak létre. Ezzel hozzájárulnak a szikes mocsarakra jellemző fajgazdag madárvilág visszatelepüléséhez. A legelés miatt a rövidebb füvű gyepek egyes madárfajok (godák, bíbicek, cankók, gulipánok) számára megfelelő költőhelyet és táplálékforrást biztosítanak.

Legutóbb Bakson állítottunk hadrendbe húsz bivalytinót a falura ráhúzódó nádas visszaszorítása érdekében.