Természetvédelmi vagyonkezelés

Kaszálás

A rideg állattartás háttérbe szorulásával egyre nagyobb igény mutatkozott a téli takarmányra. Ez az igény tovább nőtt a zárttéri állattartás megjelenésével és széles körű elterjedésével, ezzel új, jelentős élőhely formáló területhasználat jelent meg a Duna-Tisza közi tájban: a kaszálás. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen évszázados hagyományokkal rendelkező területhasználatot, mint a kaszálás, miért kell korlátozni a védett természeti területeken, hiszen emellett maradtak meg azok a természeti értékek, amit most védünk? A válasz egyszerű:

Amíg a kaszálás gépesítése nem kezdődött el, addig a kézi kaszálás volt az egyik leginkább természetbarát területhasználat. Egy kaszás egy nap alatt még fél hektárt is alig tudott lekaszálni, mert a füvet csak harmatosan lehetett jól vágni. Az igaz, hogy annak idején általában többen (8-15 ember) kaszáltak együtt, így a lekaszált terület nagysága elérhette a 8-10 hektárt is, de egy mai modern kaszával felszerelt traktornak ez már kevesebb, mint egynapi munkája. Nagy területek esetén ez a kis lépésekben haladó kézi betakarítás sokszor akár egy hónapig is eltarthatott, így a táj mozaikossá vált. Voltak frissen kaszált, le nem kaszált, illetve különböző korú újrasarjadt területek is. Így minden állat megtalálhatta a maga számára legoptimálisabb élőhelyet, illetve a növények is - ha nem is a teljes területen - magot érlelhettek.  Természetvédelmi szempontból a legkíméletesebb a kézi kaszálás lenne, de napjainkra ez már teljesen háttérbe szorult.

A természeti értékek megóvása érdekében a védett természeti területeken korlátozni kell nem csak a kaszálás időpontját, hanem a használni kívánt kasza típusát és a kaszálás térbeni kiterjedését is. A gépi kaszálás a legeltetéstől teljesen eltérő élőhelyek kialakulását eredményezi, hatása gyors és drasztikus. Egy rossz időpontban és rossz módszerrel kivitelezett kaszálás esetén egyszerre és nagyon rövid idő alatt, nagy területről kerül eltávolításra a növényzet, élőhely mikroklimatikus adottságai egyik pillanatról a másikra megváltoznak, a mozaikosság megszűnik, a talaj tömörödhet, a gyepek mikrodomborzata és a füvek zsombékolása teljesen eltűnhet.

Mozaikos kaszálás madártávlatból

 

Védett természeti területen a kaszálás kezdő időpontjának a korlátozása az egyik legalapvetőbb dolog. Erre azért van szükség, hogy egyrészt a földön fészkelő madarak biztonságosan kikölthessék tojásaikat, illetve felnevelhessék fiókáikat. Másrészt a területen előforduló védett növények virágzási és magérlelési ideje határozza meg a kaszálás kezdő időpontját. Ez területről területre igen változatos lehet.

A kaszálás időpontja mellett nagyon fontos szempont az alkalmazott kasza típusa is. Az utóbbi évek kutatásai egyértelműen bebizonyították, hogy az úgynevezett dobkaszák (Kemper kaszák) jóval nagyobb természeti kárt okoznak, mint a tárcsás vagy az alternáló kaszák. Ez a károkozás részben abban mutatkozik meg, hogy a dobkaszák szinte a föld felszínén vágják el a növényeket, ezáltal tönkretéve a gyepek zsombékos szerkezetét, illetve „ledarálják” a gyepek mikrodomborzatát, a benne található hangyafészkekkel együtt. A mélyen kaszált gyepek nehezebben sarjadnak, könnyebben kiszáradnak. Emellett meg kell említeni, hogy a dobkaszáknak még van egy szívó hatása is, melynek következtében nagyon sok rovar kerül a kések közé. Ezt a pusztítást jól jelzik azok a gólyák és egyéb madarak, amik a kaszáló gépek után „tallóznak” a szétvágott élőlényeket keresve. A korongos és alternáló kaszák vágási magassága precízen beállítható, így magasabb fűtarlót hagy maga után, ezzel megkímélve nem csak a felszíni formákat, de a talaj felszínén mozgó, gyors helyváltoztatásra képtelen élőlények jelentős részét is.

Sajnos még a leggondosabban megválasztott géppel végzett kaszálásnak is vannak az élőlények szempontjából negatív hatásaik. Ilyen a traktorok kerekei által okozott talajtömörödés, mely száraz talajon történő kaszálással minimalizálható. Még egy kellően magas fűtarlóval végzett kaszálás is jelentős környezeti stresszt jelent a gyepek életközösségei számára: lekerül a területről a fitomassza jelentős része; megnő a talaj benapozottsága, ezáltal jobban ki tud száradni; megváltozik a mikroklíma; csökken a búvóhelyek száma; általában csökken az elérhető táplálék mennyisége is.

Ezeknek a nem kívánatos hatásoknak a mérséklésére jelentős méretű kaszálatlan foltok kihagyásával lehet olyan refúgiomokat fenntartani, ahova vissza tudnak húzódni az állatok, illetve magot tudnak érlelni akár a későn virágzó növényfajok is, mint például a kornis tárnics. A kaszálás alól kihagyott területek nagysága általában a teljes terület 5-10 %-a.

Az állatok szempontjából a kaszálás irányának megválasztása is igen fontos. Ha egy területet kívülről befelé haladva kaszálnak le (középre tartó spirálvágás), akkor a végén megmaradt területre koncentrálódnak a menekülni képes hüllők, emlősök, madárfiókák, földön szívesen mozgó madarak (fogoly) jelentős része, és ha azt is lekaszálják, akkor ezek sorsa is megpecsételődött, ezért kötelező védett természeti területen a sávos vagy a spirálisan kifelé tartó kaszálás.

A vadriasztó lánc használata kötelező

 

További állat- és madárvédelmi előírás védett természeti területen a kaszálást végző gép lassú haladási sebessége. Ez előnyös, mert így egyrészt a gép kezelője észlelheti a talajon lévő fészekről megugró, felrepülő madarat (pl. túzok), és kikerülheti a fészket, vagy a fiókákat, másrészt az állatoknak is van lehetőségük kitérni a gép elől. Ezt a módszert az alkalmazott kasza típusának megfelelően a kaszálást végző gép elé vagy mellé felszerelt úgynevezett vadriasztó lánc használatával kombinálva nagy eséllyel elkerülhető a nagy testű élőlények és azok fészkeinek és fiókáinak kikaszálása.

Összességében tehát a legeltetés természetközelibb kezelésnek számít a kaszálásnál. A legeltetés a gyep szerkezetét, az élőhely mikroklímáját befolyásoló hatása egyenletesen érvényesül az év során, nem jár olyan drámai váltásokkal, mint a kaszálás. kaszálás hátrányai legalább részben ellensúlyozhatók az évenként változó mintázatban visszahagyott hagyásfoltok vagy hagyássávok kialakításával, az úgynevezett mozaikos kaszálás alkalmazásával.