Természetvédelmi kezelés irányelvei

A természetvédelmi kezelés, mint gyűjtőfogalom magában foglal számos tevékenységet. A természet védelméről szóló 1996. LIII. törvény szerint ide értendő a védett természeti értékek és a természeti területek felmérését, nyilvántartását, megóvását, őrzését, fenntartását, bemutatását, valamint helyreállítását célzó valamennyi tevékenység. A nemzetipark-igazgatóságok a tulajdonviszonyoktól és a területek védettségének tényétől függetlenül teljes működési területükön felelősek a vadonélő élővilág általános védelmének érdekében végzett általános természetvédelmi kezelésekért.

A természetvédelmi kezelés elsődleges célja, hogy a természeti területet – legyen az gyepterület, erdő, vagy egy vizes élőhely – a természetvédelmi céloknak megfelelő, meghatározott célállapotba hozzuk, vagy abban tartsuk. A területek kezelését Igazgatóságunk részben saját hasznosítással, részben haszonbérbe adás útján látja el.

Céljait tekintve a védett területek kezelése alapvetően különbözik a profitorientált gazdálkodástól. Az adott területen található természeti értékek megőrzése, életfeltételeik biztosítása mindenütt más-más módszereket, eljárásokat kíván.Az elsődleges kérdés mindig az, hogy egyáltalán szükséges-e bármiféle beavatkozás egy adott természeti területen, illetve – főleg a laikusok szájából elhangzó - gyakori kérdés, hogy miért nem hagyjuk kizárólag a természetes folyamatokat működni a védett természeti területeken? A választ csak több szempont mérlegelése után tudjuk megadni.

Abból kell kiindulnunk, hogy azok a védett természeti értékek – elsősorban a hazai, illetve nemzetközi védettséget élvező ábllat- és növényfajok állományai -, amelyeket meg kívánunk óvni, meghatározott tájszerkezetet és/vagy vegetációszerkezetet igényelnek, és ezt a struktúrát a területeken végzett tevékenységekkel tudjuk kialakítani, illetve fenntartani.

A természeti területek legnagyobb részén, elsősorban a fátlan élőhelyeken a tájhasználatban bekövetkező változásokkal – így például az évszázadokon át végzett legeltetés vagy kaszálás felhagyásával - olyan spontán folyamatok indulhatnak be, mint például a fűavar felhalmozódás vagy a cserjésedés, amelyek a területre korábban jellemző fajok számára kedvezőtlenek, és végső soron e fajok helyi állományainak jelentős lecsökkenéséhez vagy akár azok eltűnéséhez vezethetnek. Más megfogalmazásban: a természetes és az emberi hatások (a tradicionális, a környezeti feltételekhez alkalmazkodó tájhasználat és területhasznosítás) együttesen alakította ki azt a mintázatot – azaz azt, hogy az egyes fajok állományai hol és milyen nagyságban fordulnak elő -, amit meg kívánunk védeni, fenn kívánunk tartani. Ha az emberi hatást kiiktatjuk, vagy megváltoztatjuk, akkor a terület élővilága is megváltozik.