Bugac
Területe: 11 488 ha
Életföldrajzi tájegység: Homokhátság
A Duna-Tisza közi hátság közepén terül el a nemzeti park legnagyobb és domborzatát tekintve legváltozatosabb területe. Annak ellenére, hogy Bugac neve hallatán mindenkinek a fátlan, asztal simaságú puszta képe villan be, a valóság teljesen más: a területen végighúzódó két nagy buckavonulat területi aránya megközelíti a 70 százalékot. Felszínalaktanilag nagyon hasonlít a fülöpházi és az orgoványi buckavidékekhez: a felszín itt is nagyrészt futóhomokkal borított, ahol sűrűn váltják egymást a szélbarázdák, a garmadák és az élesen kipreparálódott maradékgerincek. A völgyek és a gerincek közötti relatív szintkülönbség elérheti a 20 métert is. A buckasorokat északkelet felől a bugaci puszta váltja fel, a terület azonban itt sem teljesen sík. A szárazodás miatt – mint a Homokhátságban oly sok helyen – innen is eltűntek a szikes tavak, és velük száradtak ki a buckaközi semlyékek és lápok is.
A homokvonulatok meredek buckaoldalainak és buckatetőinek jellemző növénytakarója a nyílt homokpusztagyep, a buckaközi völgyületekből szétterjedve pedig szárazságtűrő borókás-nyaras erdők alakultak ki, amelyet itt Ősborókásnak nevezünk. Sajnálatos módon az elmúlt két évtized hatalmas erdőtüzei Bócsán 1600, Bugacon 1100 hektáron pusztították végig ezt a homoki csodavilágot.
A gyorsan felmelegedő homokon már kora tavasszal megindul az élet: az első virágzó növények között találjuk az elegáns megjelenésű fekete kökörcsint. A buckák növényvilágának pompája azonban májustól teljesedik ki, amikor a buckaoldalak a homoki árvalányhajtól lágy hullámzásba kezdenek, és a nyílt homokfelszíneken ezrével virítanak a báránypirosító égszínkék virágai. Ezeken a területeken érzi magát igazán jól a sárga virágú, pozsgás homoki varjúháj, egy mediterrán eredetű törpecserjénk, a heverő naprózsa, és a borzas len, amely pelyhes törzsalakjától eltérően, a kiskunsági homokon bennszülöttként csupasz alfajával jelenik meg. A homokbuckás védett növényei közül számos faj rendelkezik „homoki” előtaggal – amelyek egytől egyig a terület különlegességét növelik –, közülük kiemelendő a zártabb gyepfoltokat kedvelő homoki nőszirom, valamint a homoki gyepek és erdőszegélyek őszi, fokozottan védett ékessége, a homoki kikerics. A nyaras ligetek alatt három ritka orchideafajunk is megtalálható: a piros madársisak, a vörösbarna nőszőfű egy bennszülött változata, és az 1990-ben felfedezett – eddig csak a Duna-Tisza közéről ismert – bugaci nőszőfű.
A puszta növényzete nagyban eltér az eddig ismertetettektől. Ez köszönhető egyrészt a kissé kedvezőbb talajadottságoknak és vízellátottságnak, másrészt a rendszeres hasznosításnak is, hiszen a hajdanán Kecskemét birtokolta bugaci pusztához évszázadok óta hozzá tartoznak az őshonos magyar háziállatok: a magyar szürkemarha, a racka juh és a kisbéri félvér ménes. A figyelmes látogatónak pedig bizonyára feltűnik, hogy a puszta növényzete – a legeltetés és kaszálás ellenére is – sokkal zártabb, mint a buckás területeké. Mára már csak üdébb laposokat láthatunk a pusztában, néhány évtizeddel ezelőtt azonban még jellemzőek voltak a kisebb-nagyobb vízállások, szikes tavak is, amelyek sajnos a Duna-Tisza köze (emberi és globális légköri okok miatt egyaránt történő) szárazodása miatt teljesen eltűntek.
Nem érdemes elmennünk szó nélkül a buckavidék és a puszta különleges állatvilága mellett sem. A már említett báránypirosító tövek sűrűjében tanyázik a „lőtér fantomja”, azaz a bütyköshátú ormányosbogár. Ez a röpképtelen ormányos annyira rejtett életmódot folytat, hogy a kutatók évtizedekig nem találtak a nyomára, ezért a faj volt már a magyar faunából „eltűnt” státuszú is. A nyílt homoki gyepek egy másik egzotikuma a homoki gyík, amely még a nyári hőségben is képes apró rovarokból álló táplálékát keresni. Néhány ritka madárfajnak is otthonául szolgál a homokbuckás: közülük kiemelendő az egyedi énekhangjáról messziről megismerhető erdei pacsirta, valamint az éjszakai életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott kecskefejő, azaz a lappantyú. Míg az említett madárfajok a földre építik fészküket, addig az aranyszínben pompázó sárgarigó a nyarasok lombkoronaszintjébe készíti mesterien szőtt fészkét.
A pusztát járó ember lába elől szöcskék és sáskák százai röppennek fel, amelyek számos rovarevő élőlény táplálékbázisát alkotják. Közülük kiemelendő a sisakos sáska, amely hosszúkás fejformájáról, nagy testméretéről és csörgő röptéről könnyen megismerhető. A Nagypuszta lakója továbbá életmódját tekintve az egyik legkülönlegesebb hazai egyenesszárnyú faj: a fűrészlábú szöcske. Ez a röpképtelen, ragadozó szöcskefaj a legnagyobb termetű rovar hazánkban, amelynek jelen ismereteink szerint az Alföldön csak bugaci előfordulása ismert.
A felrebbenő sáskákból igyekszik zsákmányolni hazánk kevés védett pókfajának egyike, a cifra potroháról könnyen felismerhető karéjos keresztespók. A homoki sztyepprétek számos izgalmas gerinces élőlénynek is otthonául szolgálnak, közülük pedig mindenképpen kiemelendő a Kárpát-medence egyik legveszélyeztetettebb ritkasága, a rákosi vipera. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság fajvédelmi tevékenységének egyik fő irányvonala ennek a viperaalfajnak a hosszútávú megőrzése. A gyepterületekhez, valamint a közbeékelődő cserjés-fás ligetekhez számos madárfaj kötődik, amelyek közül megemlíthető az orvvadászat miatt megritkult vadgerle, a tücskök és lótücskök réme, a búbosbanka, valamint a mesterséges odúk használatának köszönhetően egyre elterjedtebb, kéklő tollazatú szalakóta. A legelőkön tökéletes élettér nyílik egy kedves kis rágcsálónknak, az ürgének is, vigyázniuk kell azonban, mert a figyelmetlen példányokat hamar elragadhatja egy-egy egerészölyv, kerecsensólyom vagy parlagi sas.
A Bócsa-bugaci erdőtömb, és a környező cserjések vadvilága is gazdag: megtalálható itt borz, róka, vaddisznó, őz, nyári estéken aranysakálok vérfagyasztó koncertjei hallhatók, ősszel pedig gímszarvasok bőgésétől, majd dámszarvasok barcogásától hangosak az erdők.
Bugac immáron egy évszázada idegenforgalmilag is ismert tája a hajdani kecskeméti pusztának. Az ide látogatóknak májustól októberig lehetőségük van megtekinteni egy látványos csikósbemutatót a híres „pusztaötössel”, látható az ősi magyar állatfajtákat felvonultató állattartótelep, körbejárható a hajdani pásztoréletet sokszínűen bemutató Pásztormúzeum, a Karikás Csárda pedig kiváló ételekkel várja a melegben hűvösölni vágyó vendégeket. Az egész évben látogatható Boróka Tanösvény remek betekintést enged a Nagyerdő, valamint a homokbuckás élővilágába.
