Nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó védett területek

Kiskunsági bioszféra-rezervátum

Az UNESCO - az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete - 1970-ben „Man and Biosphere” (MAB), azaz „Ember és bioszféra” elnevezéssel kutatási programot indított a természeti környezet megóvásáért. Az 1972. június 5-én Stockholmban tartott „Ember és bioszféra” környezetvédelmi világkonferencián június ötödikét a résztvevő országok a nemzetközi környezetvédelem világnapjává nyilvánították. A világnap célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának kell tennie valamit a természetes, épített, társadalmi és belső környezetünk megóvásáért és harmonikusabbá tételéért.

Az „Ember és bioszféra” program keretében úgynevezett bioszféra-rezervátumokat jelöltek ki, melyek létesítésének fő célja a Föld nagy ökoszisztéma-típusait reprezentáló, kiemelkedően értékes területek védelme, a rajtuk tapasztalható emberi és természetes folyamatok megfigyelése. Ezek a területek azonban nem csupán a természeti értékek megőrzését szolgálják. A program első ízben hívta fel a figyelmet arra, hogy a természeti értékek megőrzése önmagában nem elegendő, hanem további kiemelt cél az ember és természet kapcsolatának javítása.

Az 1995-ben Sevilla-ban megtartott Nemzetközi Bioszféra-rezervátum Konferencia kinyilvánította, hogy a bioszféra-rezervátumok a tájak, ökoszisztémák, fajok és azok genetikai sokféleségének megőrzésén kívül szolgáljanak a fenntartható fejlődés modellterületeiként is. Tehát lokális szinten segítsék elő az olyan jellegű gazdasági fejlesztést, mely biztosítja a kulturális, szociális és ökológiai javak fenntarthatóságát (Sevillai stratégia).

A MAB-program napjainkra világméretűvé szélesedett. A Föld legkülönbözőbb pontjain 107 országban több mint 553 bioszféra-rezervátumot jelöltek ki.

A bioszféra-rezervátum funkciói

A bioszféra-rezervátumok, mint egyes vadon élő növény- és állatfajok élőhelyei, menedékei, fontos ökológiai funkciót látnak el. Egyben jelentős szerepük van a fajok vándorlásának, terjedésének elősegítésében is, így az ökológiai hálózatok szerves részét is képezik. A bioszféra rezervátumok olyan szárazföldi és tengerparti ökoszisztémákat felölelő területek, melyek fő funkciója, hogy a biológiai sokféleség és a természeti értékek megőrzése mellett az optimális összhang biztosításával egyben a fenntartható gazdasági fejlődés mintaterületei is legyenek. Tulajdonképpen „élő laboratóriumként” szolgálnak a természeti értékekkel és természeti erőforrásokkal folytatott, hosszú távon fenntartható gazdálkodás módszereinek kidolgozására, megvalósítására és bemutatására. Nagy szerepe van e célok elérésében a helyi társadalmi körülmények között jellemző hagyományos földhasználati és gazdálkodási módok és kulturális értékek fenntartásának és támogatásának.

A bioszféra-rezervátumokat ugyan nem nemzetközi egyezmény hozza létre, mégis a rezervátumok céljai, kialakításuk, védelmük és fenntartásuk több más nemzetközi kezdeményezéssel összhangban van (pl. Riói egyezmény). A bioszféra rezervátumok számos esetben bizonyos nemzetközi egyezményekhez tartozó élőhelyek is egyben (pl. Ramsari- és Világörökség területek). A bioszféra-rezervátumok az egyes országok védett területeinek részét is képezik (pl. nemzeti parkok, természetvédelmi területek), vagy egyidejűleg Natura 2000 területek is.

A kidolgozott szakmai irányelveknek megfelelően minden bioszféra rezervátumnak három alapvető funkciónak kell megfelelnie, amelyek kölcsönösen kiegészítik és erősítik egymást.

  1. Megőrzési funkció: biztosítaniuk kell a kiválasztott ökoszisztémák, tájak változatosságának fennmaradását, a fajok sokféleségének és genetikai változékonyságának megőrzését.
  2. Fejlődési funkció: a rezervátumok területén belül elő kell segíteni a helyi körülmények között megvalósítható, ökológiai, társadalmi és kulturális szempontból fenntartható gazdasági fejlődést a helyi hagyományok és módszerek figyelembe vételével.
  3. Kutatási és oktatási funkció: a bioszféra-rezervátumok területén támogatni kell a természetvédelmi célú tudományos kutatásokat és monitorozást, valamint elő kell segíteni az oktatási és ismeretterjesztési célú tevékenységeket.

Annak érdekében, hogy a bioszféra-rezervátumok különböző funkciói megvalósulhassanak, a rezervátumok területén összefüggő és egymással állandó kölcsönhatásban lévő területekből álló zónarendszert kell kialakítani, amelynek részei a magterület, a védőövezet és az átmeneti övezet.

Hazai bioszféra-rezervátumok

Magyarország, mint UNESCO-tagország 1970-ben az elsők között csatlakozott az induló programhoz. A hazai feladatok meghatározására és irányítására megalakult a Magyar MAB Nemzeti Bizottsága a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága mellett ez a testület tevékenykedik a hazai bioszféra-rezervátumokkal kapcsolatban mind a mai napig.

A bioszféra-rezervátumok kijelölése, védelme beépült a magyar jogrendbe is, biztosítva ezzel a rezervátumok jogi hátterét: A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény a következőképpen rendelkezik a bioszféra rezervátumokról:

„ 29.§ (1) Nemzeti parkot, tájvédelmi körzetet, természetvédelmi területet, vagy azok meghatározott részét - ha az nemzetközileg kiemelkedő tudományos értéket képvisel - a miniszter jogszabályban, nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal összhangban bioszféra-rezervátummá minősíthet;

(2) a bioszféra-rezervátumon belül a kiemelkedő természetvédelmi érték közvetlen megóvására magterületet kell kijelölni.

(4) E törvény erejénél fogva fokozottan védett a bioszféra rezervátum magterülete.”

Magyarországon öt bioszféra-rezervátum található:

  • Aggteleki bioszféra-rezervátum (1979, 20.170 ha)
  • Fertő-tavi bioszféra-rezervátum (1979, 12.542 ha)
  • Hortobágyi bioszféra-rezervátum (1979, 54.500 ha)
  • Kiskunsági bioszféra-rezervátum (1979, 22.095 ha)
  • Pilisi bioszféra-rezervátum (1980, 25.367 ha).

A bioszféra-rezervátumok területeit 10 évente felül kell vizsgálni, és az eredmények összefoglalását nemzeti jelentés formájában kell felterjeszteni az UNESCO MAB Titkársága elé. A Titkárság eldönti, hogy az adott terület megfelel-e még a bioszféra-rezervátumok követelményeinek.

Kiskunsági bioszféra-rezervátum

A Kiskunság zömében sík, ennek ellenére igen változatos adottságú, igazi alföldi jellegű táj. A több évszázadra visszatekintő tájhasználat mellett megmaradt természetközeli állapotú területek – a szikes puszták, homokbuckák, lápok, mocsarak – szigetekként helyezkednek el a megművelt tájban. A Kiskunsági bioszféra-rezervátum ennek a mozaikos tájnak a jellegzetességeit próbálja megőrizni úgy, hogy a természeti értékek mellett az itt élő embereknek is otthonául szolgálhasson.

A mozaikos felépítésű rezervátum változatossága és fajgazdagsága a több évszázados tájhasználat következménye, amely a Duna–Tisza köze természeti képét is átformálta.

A rezervátum magját alkotó területek – amelyek a Kiskunsági Nemzeti Park részét is képezik – a természeti értékekben a leggazdagabbak. Ezek megőrzése, hosszú távú fenntartása és bemutatása a bioszféra-rezervátum egyik legszebb és legfontosabb feladata.