Szabadon engedtük az SMP-sek által mentett gyöngybaglyot
50 km-t utazott egy kamion lökhárítójába szorulva, és gyakorlatilag karcolások nélkül megúszta.
50 km-t utazott egy kamion lökhárítójába szorulva, és gyakorlatilag karcolások nélkül megúszta.
Kecskeméten, a Természet Házában lehet megvenni 1990 Ft-ért Bumbucka, a földikutya és Panka, a nyolc éves kislány barátságának elragadó történetét.
2017-ben vettük fel a küzdelmet a kiskőrösi Ökördi-lápokon megjelent veszélyes, invazív Szosznovszkij-medvetalppal. Novemberben újabb szárzúzás volt a területen.
Hiánypótló kiadvány jelent meg az agrárgazdaság szereplői számára.
A szegedi Fehér-tó ismét bebizonyította, hogy az európai madárvonulás fontos állomása és nem hiába élvezi a hazai madarászok kitüntetett figyelmét.
Igazgatóságunk is részt vesz abban a most indult LIFE projektben, amely a rákosi vipera természetvédelmi helyzetének további javítását tűzte ki célul.
Tejtermékek, mézek, méhkenyér és mézharmat is az új védjegyes termékek között.
Három kategóriában hirdettünk nyerteseket, most sem volt könnyű dolga a zsűrinek.
Hivatalosan is átadtuk az egykori erdészházból kialakított oktatóházat a Peszéri-erdőben, ahol többek között a természetvédelmi erdőkezeléssel kapcsolatos tevékenységeinket tudjuk majd bemutatni.
Megnyitottuk a Szalakóta Látogatóközpontot Szatymaz és Sándorfalva között, a szegedi Fehér-tó mellett 2019. november 8-án. Az MME üzemeltetésében ökoturisztikai és oktatási programok, madarász táborok és kutatási feladatok helyszíne lesz.
Egy lelkes, 50 fős budapesti társaság felajánlotta nekünk idejét és fizikai erejét, hogy Császártöltésen önkéntes munkájukkal segítsék a természetvédelmi munkát.
Megszokott látvány a daru október-novemberben Dócon, a túzok viszont annál kevésbé.
Fotós terepversenyt hirdetünk a VIII. Fehértavi Darvadozás, a madárvonulás dél-alföldi ünnepe alkalmából. A Fotós Futam 2019. november 8-án 14:00 órakor indul és 2019. november 9-én 14:00 órakor zárul, helyszín a versenykiírásban.
Már lehet jelentkezni az idei darules túráinkra, akár online is!
2019. november 9-én A Fehértavi Darvadozáson több helyszínen párhuzamosan zajlanak majd a családi programok, de a főszereplők természetesen a darvak lesznek.
Hallott már föld alatt virágzó virágról? A vetővirág ilyet is tud.
Csehországi kollégáinktól visszajelzést kaptunk, hogy már alkalmazzák azokat a módszereket, melyeket nálunk tanultak.
Gyerekeknek szánt madármegfigyelő leskunyhót adott át a Civilek a Játszóterekért Egyesület a bodoglári Tartós szegfű tanösvény melletti erdei tisztáson 2019. október 3-án.