Hatalmas partifecske-kolónia alakult ki Sükösdön
Egy Sükösd melletti homokbánya frissen megbontott partfalát teljesen birtokba vették és belakták a partifecskék. A napokban több mint ezer példányt gyűrűztek meg közülük.
Fehér gólyák látványgyűrűzése a Kiskunságban
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több helyszínen is várja az érdeklődőket a gólyafiókák gyűrűzésére az Igazgatóságunk működési területén június 12-én, 13-14-én.
Évente többször is monitorozzuk az Igazgatóságunk működési területén lévő forrásokat
Az utóbbi évtizedekben bekövetkező szárazodási folyamatok, valamint az emberi tájátalakítási tevékenységek (pl. víztározó kialakítása, a felszín bolygatása, feltöltése) miatt a természetes források jóval kevesebb számban lelhetők fel.
Szárazgyepek és parlagok feltűnő növénye a bókoló bogáncs
Szárazgyepek legelőin, illetve parlagokon feltűnő és gyakorinak mondható növényfaj a bókoló bogáncs (Carduus nutans).
Botanikai szenzáció került elő Mórahalom térségéből
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén eddig csak három helyről ismert fajt fedeztek fel a nemzeti park szakemberei Mórahalomnál.
Még fellelhetők a homoki báránypirosító virágai a buckákon
Nyári eleji kirándulásaink alkalmával még találkozhatunk a nyílt homoki gyepek egyik karakteres növényével, a homoki báránypirosítóval (Alkanna tinctoria). Ez a védett növény már kora tavasztól mutatja apró kis kék virágait.
Augusztusig nem lehet bolygatni a partifecske és gyurgyalag telepeket
Már tojásokon ülnek a partifecskék és a gyurgyalagok, ezért fokozottan kell óvni a homokfalakban zajló költéseket a bolygatástól. A kiskunmajsai Bács-Bau System Kft. felelősen járt el, miután a telephelyén megtelepedtek a madarak.
„Petőfi nyomában” – tájfelfedező túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban a Petőfi emlékév alkalmából
A Petőfi emlékév alkalmából ingyenes tematikus túráinkon a költő verseit hívjuk segítségül, hogy a korabeli táj értékeit összevessük a jelenlegi táj változásaival. Jelentkezzen túráinkra!
A pünkösdi hétvégén várjuk az érdeklődőket Balatonfüreden, a Magyar Nemzeti Parkok Hete nyitórendezvényen
A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2023 rendezvény nyitóhétvégéjének május 26-29. között a balatonfüredi Tagore sétány ad otthont, kapcsolódva a Balatoni Hal- és Borfesztivál rendezvényéhez. Keressék a Kiskunsági Nemzeti Park standját!
Bivalyokkal a gólyatöcsök védelmében
Igazgatóságunk vagyonkezelésében levő homogén nádast alakítottak át nyílt vizű szikes mocsárrá a bivalyok Katymár határában, ahol egy helyi állattartó magyar házi bivalyai végzik a természetvédelmi célú élőhely kezelést.
Gyűrűs barna kánya Dócon
Csehországban gyűrűzött barna kányát észlelt egy hivatásos vadász munkavégzés közben Dócon. Az adat azért is érdekes, mert nem gyakran sikerül leolvasni gyűrűszámot ennél a fajnál.
Programjaink a Magyar Nemzeti Parkok Hetén
A Magyar Nemzeti Parkok Hetén május 29. - június 4. között változatos programokkal várjuk a természeti élmények iránt érdeklődőket.
Négy félárva gólyafiókát mentettünk Tiszaszigeten
Sajnálatos módon a tegnapi nap során áramütés következtében elpusztult egy fehérgólya-szülő Tiszaszigeten.
Katymári fehér gólya fára épített fészket Horvátországban
A napokban a Croatia Birding egy fehér gólya pár nem mindennapi fészkeléséről számolt be. A madarak egy vetési varjú telep közvetlen közelében fára építették fészküket Kelet-Horvátországban, Našice közelében.
260 csapat versenyzett idén a Tavaszköszöntőben
Véget ért az idei Tavaszköszöntő, a döntő is lezajlott 2022. május 19-én, pénteken, a kecskeméti Természet Házában. 260 csapat, 780 diák versenyzett a döntőbe jutásért.
Homoki nőszirmot telepítettünk a rákosi vipera regenerálódó élőhelyeire
Tavaly több mint 5000 homoki nőszirom tövet ültettünk el a növényzetben fajszegény élőhelyekre, amelyek évtizedekkel ezelőtti beszántások miatt romlottak le.
A fokgazdálkodás XXI. századi lehetőségeinek megteremtése a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben
A pályázat keretében a természetvédelem, az árvízvédelem és az erdőgazdálkodás érdekeit szem előtt tartó élőhelykezelés és -helyreállítás valósult meg a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben.