Hírek, aktualitások

Nyüzsög az élet a szikes tavakban

Területarányosan a Kárpát-medencében találhatók a legnagyobb számban szikes tavak Eurázsiában, így hazánknak jelentős nemzetközi lehetőségei és kötelezettségei vannak e különleges vizes élőhelyek megőrzése érdekében.

Dr. Boros Emil, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársának cikke a Két víz köze 2019 őszi számában jelent meg.

Sós, de különbözik a tengervíztől  

A kontinensek mindegyikén találunk sós tavakat, amelyek becsült össztérfogata (104 000 km3) csaknem eléri az édesvizekét (125 000 km3). Számos nagy kiterjedésű tó van közöttük (pl. Kaszpi-tenger), de döntő többségük sekély, többnyire időszakos vizes élőhely. A szikes vizek kémiai karakterét a nátrium-hidrogénkarbonát/karbonát dominancia, az alacsony, vagy közepes szalinitás, viszont erős lúgosság (pH> 9) jellemzi, amely egyértelműen megkülönbözteti őket a sósvizektől. A szikes tavak megtalálhatók minden kontinensen, de elterjedésük világszerte csak szűkebb földrajzi régiókra korlátozódik. Eurázsiában a Kárpát-medence - Ausztria, Magyarország és Szerbia területén - a szikes tavak elterjedési területének nyugati határa, és ettől keletre csak szórványosan, bizonyos régióban (Belső-, Közép- és Kis-Ázsia, Délnyugat-Szibéria, Dauria, Mandzsúria) találhatók meg, elsősorban a sztyeppe, illetve félsivatagi, sivatagi övezetekben.

A jellegzetes szikes tavak általában nagyon sekély (1 méternél sekélyebb) és változó kiterjedésű, lefolyástalan időszakos, vagy ingadozó nyílt vizű vizes élőhelyek, melyek különböző geológiai üledékrétegeken alakultak ki a Kárpát-medence sajátos hidrogeológiai és kontinentális klimatikus adottságai között, a földtörténeti közel jelen (pleisztocén) végén és a jelenkor (holocén) elején. Állapotukat és elterjedésüket jelentősen befolyásolják az antropogén hatások az utóbbi két évszázadban. A szikes tavak a felszín alatti vízrendszerek felszíni kiáramlási területeinek zárt vízrajzi medencéiben találhatók. Vízkészletüket a felszín alatti ásványi anyagokban gazdag feláramlása határozza meg, amely meghaladja a felszíni vízgyűjtőről és közvetlenül a csapadékból származó vízmennyiséget, ezért sajátos hidrogeológiai rendszerek.

A hazai szikes vizek között leggyakoribb a szódás (NaHCO3) alaptípus, de emellett az anionokat tekintve a szódás-kloridos és szódás-szulfátos altípusok is előfordulnak. A szalinitás (oldott sótartalom) széles tartományban (1−50 g/l) változik (a tengervíz átlagos szalinitása 35 g/l), míg a pH-t tekintve állandóan lúgos környezet (8−10). A lúgosság mellett a szervetlen lebegőanyag okozta nagyfokú zavarosság, a magas oldott szerves széntartalmuk, továbbá a hipertróf tápanyag ellátottságuk együtt többszörösen extrém, különleges anyagforgalmi, trofikus rendszert és ökoszisztémát képviselnek.

A sziki lebegőkandics egy néhány milliméteres, karotinoidoktól élénk piros színű evezőlábú rák, amely a szürkés-fehér zavaros vizű szikes tavak zooplanktonjának jellegzetes karakterfaja. Fotó: Vörös Lajos

Nagy részük már eltűnt a Kárpát-medencében

A fenéklakó és planktonikus közösség, a jellegzetes növény- és állatvilág összetétele tükrözi a szódatartalom, a zavarosság és trofitás erős strukturáló szerepét, valamint az időszakos tavakban állandó halpopuláció nem tud kialakulni. Jelentős a karakter és bennszülött (endemikus) fajok száma, továbbá különösen magas lehet a mikrobiális biodiverzitás, valamint a vízimadaraknak fontos szerepe van a szikes tavak trofikus rendszerében és produktivitásában.

A Kárpát-medence ökorégió természetföldrajzi sajátosságaiból adódóan Európa egyik legmagasabb biodiverzitású térségei közé tartozik, mellyel összefüggésben kiemelt jelentősége van a vizes élőhelyeknek és ezen belül a szikes tavaknak. A szikes tavak Eurázsiában területarányosan legnagyobb számban a Kárpát-medencében találhatók, ami megerősíti a különleges ökoszisztéma funkciójuk jelentőségét a térségben, így megismerésük és megőrzésük érdekében Magyarországnak jelentős nemzetközi lehetőségei és kötelezettségei is vannak. A szikes tavak az EU élőhelyvédelmi irányelv (92/43 / EGK) szerint kialakított Natura 2000 hálózatban a kiemelt jelentőségű élőhelyek közé tartoznak, és jelentős részük az EU madárvédelmi direktíva (79/409/EGK) szerint kijelölt különleges madárvédelmi terület, továbbá a legfontosabb szikes tavi madárgyülekező helyek a „Ramsari Egyezmény” jegyzékében is szerepelnek. Sekély, időszakos jellegük, sajátos hidrogeológiai rendszerük miatt különösen érzékenyek a vízgazdálkodási beavatkozásokra és a klímaváltozással járó kiszáradási folyamatokra, ezért ma már a legveszélyeztetettebb vizes élőhelyek közé tartoznak. A szikeseket káros és felszámolandó területeknek tekintették a XIX‒XX. században, elsősorban mező- és halgazdasági hasznosítás alá próbálták vonni több-kevesebb sikerrel. Így a szikes tavak jelentős mértékű beszűkülése – mintegy 85%-os élőhely vesztés – következett be az elmúlt 60 évben a Kárpát-medencében, ezért a természetvédelmi törvény hatályánál fogva 1997 óta "ex lege" (a törvény erejénél fogva) védett élőhelyek közé tartoznak Magyarországon.

A legnagyobb kiterjedésű szikes állóvizünk a Fertő (315 km2), melyet a „legnyugatibb sztyepptó” (a sztyeppterületeken előforduló különféle jellegű állóvizeket felölelő természetföldrajzi gyűjtőfogalom) elnevezéssel is illetnek. További nagyobb természetes szikes jellegű állóvíz még a Velencei-tó (27 km2). Egy igazi, nem vizes élőhely típusú szikes tavunk is van: a Szelidi-tó (elszikesedett dunai morotvató). A tó középvonalában mélysége eléri a négy métert.

Az időszakosan kiszáradó, sekély, egy hektárnál nagyobb nyílt vízfelületű természetközeli állapotú szikes tavak száma 77, vízfelületük kiterjedése 4489 hektár volt a Kárpát-medencében 2010-ben. Ezeknek területileg a fele 2227 ha kiterjedésben (23 db) a Duna‒Tisza közén fordul elő, jelentős részben a Kiskunsági Nemzeti Park területén, illetve a KNP Igazgatóság kezelésében lévő egyéb státuszú védett természeti területeken, ami különösen kiemeli a térség regionális jelentőségét e különleges élőhelyek megőrzése terén.

A felső-kiskunsági Zab-szék a Kárpát-medence legjellegzetesebb, fehér vizű időszakos szikes tava. Fotó: Boros Emil

Szappan, mosópor, gyógyvíz

A szikes tavak megítélése és hasznosítása jelentősen változott az elmúlt másfél évszázad során. Hajdanában a kiszáradt tómedrekből kézi erővel összesöpört, biológiailag aktív természetes sziksót sziksógyárakban tisztították, majd mosásra használták, és a szappangyártás egyik alapanyaga volt. A természetes szikes tavi szóda tisztító hatása felülmúlja a szintetikus szódáét amellett, hogy önmagában a szóda (Na2CO3) lúgos oldódásának is van tisztító hatása. Kevesen tudják, de ezért a szikes tavakból izolált mikroszervezeteknek meghatározó szerepe volt a bioaktív mosóporok biotechnológiai kifejlesztésében is. Mivel a mikrobiológusok már régóta felfigyeltek arra, hogy a szikes tavakat benépesítő baktériumoknak igen magas a fejlődéstörténeti és funkcionális anyagcsere diverzitása, ezért az evolúciókutatás, valamint a biotechnológiai terén is nagy jelentőséggel bírnak ezek az élő „laboratóriumok”. Emellett a szintetikus szódagyártás feltalálása (1793) óta a szóda az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyi anyag a világon, valamint jelentős élelmiszeradalék (szódabikarbóna: E 500) is. A szikes tavakat sokáig gyógyvizeknek tartották hazánkban és aktív fürdőélet folyt, illetve helyenként még folyik (pl. Szelidi-tó) a lúgosságuk miatt kellemes selymes tapintású alföldi szikes vizekben. A gyógyászati felhasználás is helyenként még fellelhető, például a szerbiai Ruszanda-tónál működő állami rehabilitációs intézetben a szikes iszapot alkalmazzák orvosi kezelésre, melynek gyógyhatásában a sziksó és a lúgosság mellett a különféle szerves és biológiailag aktív anyagoknak is szerepe van. Magyarországnak még jelentős kihasználatlan tartalékai vannak a balneológia terén a szikesek vonatkozásában. Ugyan a természetes szikes tavak természetvédelmi oltalom alatt állnak, de különleges ökoszisztémájuk minél jobb megismerése elősegíti a helyreállításuk (rehabilitáció) és rekonstrukciójuk lehetőségét, melyek közt a biodiverzitás mellett a hajdani rekreációs és gyógyászati funkció is szerepet kaphat a jövőben.

dr. Boros Emil

MTA Ökológiai Kutatóközpont