Hírek, aktualitások

Növénytani ritkaságot találtunk Baján

Egy térségi szinten ritka orchidea faj, az őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) egy példányát találta meg Dr. Kelemen András botanikus, a Szegedi Tudományegyetem oktatója októberben egy Baja melletti felhagyott homokbányában. Az adat azért is érdekes, mert a környéken utoljára 1957-ben észlelték, és a legközelebbi ismert populációja Bajától 40 kilométerre található. A faj szokásos élőhelyétől távol eső pontszerű előfordulása is az orchideák kiváló terjedőképességét bizonyítja. A szél szárnyán terjedő, apró pormagjaikból a tápláló szövet teljesen hiányzik, ezért a növény sikeres megtelepedése érdekében nélkülözhetetlen a mikorrhiza-képző gombapartner, amivel szimbiotikus, vagyis mindkét fél számára előnyös kapcsolata alakul ki.

Az őszi füzértekercs a légkésőbb nyíló hazai orchideánk. Virágzási ideje évenként változhat, csapadéktól és más környezeti tényezőktől függően augusztus végétől október közepéig tart.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén elsősorban szikes pusztai környezetben, azon belül is a vakszikes foltokból kiemelkedő löszhátakon tenyészik. Élőhelyeinek többsége ősgyep, amit elsősorban legeltetéssel hasznosítanak. Emiatt is érdekes a bajai előfordulás, ahol fás szárú növényzet, nyár sarjak árnyékában nőtt ki ez a példány. Kistermetű növény, ezért terepi detektálása nem könnyű. Maximális magassága 20-25 cm, de átlagosan csupán 10-15 cm. Fehér színű virágai kellemesen illatosak, ami az orchideákra kevésbé jellemző. Nevét spirál alakban tekeredő virágzatáról kapta. Igen hosszú életű növény, 50 évnél is tovább élhet, és általában tíz évvel a csírázás után jelenik meg a talaj felett látható tőlevélrózsája, majd további 2-4 év után fejleszt először virágzatot és szaporodik.

Hazánkban, - mint minden őshonos orchidea - jogi védelemben részesül. Természetvédelmi értéke 10.000 ft.

 

Dr. Kelemen András és Tamás Ádám