Hírek, aktualitások

Sikeresen újraegyesítették a csatornával kettévágott szikes tavat a Kiskunságban

Több mint egy évtizedes előkészítés és kivitelezés eredményeként sikeresen újraegyesítették a Böddi-szék csatornával kettévágott medrét – jelentette be a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Akasztón december 5-én. A projektnek köszönhetően a központi meder és az öblözetek ismét összekapcsolódtak, ezáltal az egységes tómeder felülete 180 hektárról mintegy 400 hektárra nőtt.

Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a térség legnagyobb élőhely-rehabilitációs programjának projektzáró rendezvényén arról beszélt, hogy a természetvédelmi szempontból különösen értékes vizes élőhely helyreállítását a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság az Európai Unió LIFE Nature alapja és a kormány támogatásával valósította meg.

Rácz András
Dr. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

Mint elmondta: a több mint 30 éve, 1992-ben elindított LIFE-program szinte az egyetlen kifejezetten természetvédelemre fordítható közvetlen forrás az Európai Unióban.

Emlékeztetett, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta a program révén eddig mintegy 43 projektet valósított meg nagyjából 117 millió euró összegben.

"Az idei év pedig egy igazán sikeres év a LIFE-programok tekintetében, hiszen négy magyar projekt is támogatást nyert, ráadásul a Kiskunsági Nemzeti Park mind a négyben érintett" - jelentette be.

Szikes sztyeppék és mocsarak csupán néhány országban fordulnak elő Európában, de a legnagyobb kiterjedésben Magyarországon találhatók. Sok tekintetben különlegesek, hiszen ezek tengerpartokhoz hasonló élőhelyek a szárazföld belsejében. A Böddi-szék az időszakosan kiszáradó magyarországi szikes tavak között igen jelentős, a nyílt vízfelszínű szikes tavak 18%-át teszi ki. Része a Natura 2000 hálózatnak, és a szomszédos Kelemen-székkel együtt a vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény is védi.

A Böddi-szék medrét az 1950-es években a Sós-éri főcsatornával kettévágták, ami komoly hatással volt a tájra és az élővilágra. A csatorna hosszú távon akadályozta a természetes vízmozgást, édesvízzel hígította a tó vizét, és hozzájárult a meder elnádasodásához, feltöltődéséhez. Ezeket a kedvezőtlen folyamatokat a klímaváltozás hatásai még jobban felgyorsították, így veszélybe került a Böddi-széki szikes élővilág ökológiai rendszere. 

Böddi-szék
A Böddi-szék a medret még kettévágó csatornával, fotó: KNPI

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakemberei ezért kidolgozták, hogyan lehetne ismét egységesíteni a medret és kiterjeszteni a sekély vizekkel borított területet, amelyek a legértékesebb élőhelyek. 

A most záruló, 2014 és 2025 között megvalósult LIFE projekt keretében:

  • 6 km hosszan áthelyezték az V. csatornát (Sós-éri főcsatorna), amelynek az új nyomvonala elkerüli a medret.
  • 4 zsilip és 3 áteresz épült, hogy biztosítsák a megfelelő vízkormányzást és a terület megközelíthetőségét.
  • 800 hektáron indult meg a változatos élővilággal rendelkező szikes gyepek helyreállítása. Több mint 400 hektár földterület állami tulajdonba került, további területeken pedig megállapodtak a földhasználókkal, hogy ők is természetvédelmi célú kezelést folytassanak. 
  • A szikes réteket és mocsarakat őshonos magyar háziállatokkal legeltetik: magyar szürkemarha, magyar tarka üszők, merinó juhok, parlagi szamarak, házi bivalyok segítenek az élőhelyek helyreállításában. A bivalyok például különösen hatékonyak a záródott nádasok megnyitásában dagonyázásukkal és taposásukkal.
  • Az állattartás kapcsán pásztorszállást, nyári és téli szállásokat, karámrendszereket, utakat, itatókat alakítottak ki, mellettük pedig tíz gémeskutat is felújítottak.
terepbejárás
A zárórendezvény résztvevői a helyszínen is megtekintették az elkészült létesítmények egy részét
Fotó: AM/Pelsőczy Csaba

A kutatók a munkálatok során folyamatosan vizsgálták az élővilág állapotát, és már menet közben is számos biztató eredményt regisztráltak. A szikes tavak jelzőfaja, a sziki lebegőkandics több helyen tömegesen jelent meg, ami kulcsfontosságú a vonuló madarak táplálékellátásában. A helyreállított vízjárás pedig kedvezően hatott a szikesekhez kötődő ritka madárfajokra, például a széki lilére, gulipánokra, gólyatöcsre, piroslábú cankóra és a bíbicekre.

A projekt során nagy hangsúlyt fektettek a szemléletformálásra és a lakosság bevonására is. Elkészült a 4 km hosszú, 16 állomásból álló Sóballa tanösvény, több új madármegfigyelő toronnyal, és itt készült az első hazai természetvédelmi területet bemutató virtuális térkép is, ami hasonló a Google Street View-hoz, csak ezzel nem a városi helyszínekre, hanem a szikes puszta különlegességeire lehet ráközelíteni.

tanösvény
Fotó: Schneider Viktor

Ugró Sándor, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a zárórendezvényen hangsúlyozta: a program során számos kivitelező és projektpartnerrel dolgoztak együtt, akik mind hozzátették saját tudásukat, munkájukat a Böddi-szék korábban kettévágott medrének egyesítésére, az eredeti vízviszonyok, illetve a természetes élőhelyek helyreállítására, és csak így, összefogással voltak képesek a kitűzött céljaikat megvalósítani. Kiemelte, hogy a LIFE-program révén a projektre az elmúlt mintegy másfél évtized alatt nagyjából 7,2 millió eurót fordítottak.

A Böddi-székre ősszel rengeteg parti- és gázlómadár, valamint darvak, több ezer vadlúd, főleg nyári ludak és nagy lilikek jönnek, de időnként felbukkan a ritka és veszélyeztetett vörösnyakú lúd is. A récék közül előfordul itt a kanalas, nyílfarkú és kendermagos réce, a parton pedig fürgén szedegető kistermetű partimadarak, havasi partfutó, parti lile vagy akár ezüstlile is megfigyelhető.

A Böddi-széket minden évszakban jó szívvel ajánljuk a természetszerető kirándulóknak, itt ugyanis kis területen nagyon sok ritka állat- és növényfajjal lehet megismerkedni, gyakran szinte karnyújtásnyi távolságból. 

A projekt honlapja: www.boddi.hu 

A projekt alapadatai:

Címe: Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Főkedvezményezett: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Projektpartnerek: Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány, Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület

Társfinanszírozó: Agrárminisztérium

A projekt időtartama: 2013. október 1. – 2025. december 31.

A projekt összköltsége: 7 199 323 Euro

A projekt költségeinek 75%-át az EU természetvédelmi kerete, a LIFE Nature Alap finanszírozta, a fennmaradó 25%-ot pedig az Agrárminisztérium és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biztosította.