Hírek, aktualitások

Erdőkezelési tábor a Peszéri-erdőben

Megkezdődött az I. Erdőkezelési tábor a Peszéri-erdőben 2020. augusztus 1-jén. Három turnusban, egy-egy hétre érkeznek kis létszámban hallgatók a Soproni Egyetem erdőmérnök szakáról, a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök szakáról, az ELTE földrajz szakáról és a SZIE keszthelyi Georgikon természetvédelmi mérnök szakáról Igazgatóságunk erdei oktatóházába.  

A terepi kirándulások mellett a résztvevők elméleti és gyakorlati szakmai programokon vesznek részt, melyeket a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a KEFAG Zrt. munkatársai vezetnek. A hallgatók megismerik a homoki erdők kezelése során használatos gyakorlati eljárásokat, a természetvédelmi erdőkezeléssel és a természeti értékek megőrzésével összeegyeztethető erdőgazdálkodással kapcsolatos tevékenységeket, valamint az inváziós fásszárú növények eltávolításának lehetőségeit és gyakorlati megvalósításait. Sűrű a program, de a gyönyörű erdei környezet kárpótol a fáradságért.

A program az OAKEYLIFE projekt E3 akciójának támogatásával valósul meg.

Fotó: Schneider Viktor