Hírek, aktualitások

„Viperaórák” Kunpeszéren

A kunpeszéri általános iskolásokkal rendhagyó biológia órán ismertettük meg környezetük egyik legféltettebb természeti értékét, a rákosi viperát. A gyerekek aztán a Rákosivipera-védelmi Központot is meglátogatták.

Rendhagyó biológia órákat tartott Dr. Vadász Csaba, a KNPI Dunamenti Tájegységének őrszolgálati csoportvezetője a Kunpeszéri Általános Iskolában szeptember végén. A gyerekek megismerkedhettek a rákosi viperával, hallhattak annak életmódjáról, élőhelyéről, táplálkozásáról és megőrzésének fontosságáról, ami azért különösen fontos, mert éppen lakóhelyük környékén él ennek a fokozottan védett, ritka fajnak egyik legjelentősebb állománya. A résztvevők örömmel osztották meg velünk a hüllőkkel kapcsolatos élményeiket.

"Viperaóra" a Kunpeszéri Általános Iskolában. Fotó: Schneider Viktor

Az interaktív előadásokhoz a rákosi viperát és annak védelmét bemutató vándorkiállítást használtuk, amely néhány napig megtekinthető volt az intézményben. A vándorkiállítás az Európai Unió LIFE-programja és az Agrárminisztérium támogatásával, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásával zajló, „A rákosi vipera természetvédelmi helyzetének javítása a Pannon régióban” című projektből készült.

Az elméleti oktatást terepi gyakorlat teszi teljessé, ezért október 1-jén az alsó tagozatosok ellátogattak a Kunpeszér és Kunadacs határán 2004 óta működő Rákosivipera-védelmi Központba. A Központ kulcsfontosságú szerepet játszik a kipusztulás szélére került rákosi vipera megmentésében.

A kisdiákok megtanulták, hogy miről lehet megismerni a rákosi viperát, közelről megcsodálhatták jellegzetes mintázatát. Csodálkozva tapasztalták, hogy még a legnagyobb vipera is alig nagyobb 50 centiméternél, és azt is megtudták, hogy nem is annyira „mérges”, hiszen mérge az emberre gyakorlatilag veszélytelen, a marása – bár a faj óvatos életmódja és ritkasága miatt ez rendkívül ritka – méhcsípés-szerű, gyorsan múló tünetekkel jár.

Kunpeszéri iskolások a Rákosivipera-védelmi Központban 2020. október 1-jén. Fotó: Schneider Viktor
A fotón jól látszik, hogy a rákosi vipera kistermetű kígyó. Fotó: Mizsei Edvárd