Násztánc a Felső-Kiskunságban - Javában zajlik a túzokdürgés!
A Kiskunság a változatos élőhelyeinek köszönhetően sokféle madárfajnak ad otthont vagy időszakos megtelepedési területet. A tavasz érkezésével megenyhülő időjárással szinte egyszerre tértek vissza a Duna-Tisza közi füves pusztákra a tél beköszöntével korábban elvándorolt és legkorábban visszaérkező madárfajok. A pusztában nagyobb csapatokban láthatóak most a bíbicek, seregélyek és a gyorsabb röptű aranylilék, de az átvonuló darvak krúgatása is gyakran hallatszik a magasból. Ez az időszak amiatt is érdekes a madárkedvelők számára, mert a téli vendégek, a korai fészkelők és az első tavaszi átvonulók egyszerre figyelhetőek meg ebben a mozgalmas időszakban. A közelmúltban még az északi országok lakói, mint például a hósármányok is megtalálhatóak voltak a Felső-Kiskunságban, azonban a jó idő beköszöntével már a döntően rovarokkal táplálkozó madárfajokat, például a cigánycsukokat is megfigyelhetik a szemfüles természetjárók. Folyamatosan érkeznek telelőhelyükről a gólyák és lassan a füsti fecskék is.
Az utóbbi időben a pusztában fel-fel rebbenő partimadarak között láthatjuk a gyülekező túzokokat. A termetes kakasok számára mozgalmas időszak kezdődött, hiszen javában zajlik a nagy mérkőzések ideje, a dürgés. Ezekben a hetekben már megfigyelhetjük a kisebb-nagyobb csoportokban gyülekező kakasok küzdelmét a tojók kegyeiért. A hím madarak először egymás között mérkőznek meg, ezután alakul ki köztük egyfajta rangsor, ami majd a hozzájuk később csatlakozó tyúkok elnyerésében biztosít számukra meghatározó szerepet.
A videófelvételek: Lóránt Miklós
A természetvédelmi szakemberek idén is felmérték a túzok Kárpát-medencei állományát. A téli szinkronszámlálások eredményei viszonylag pontos képet nyújtanak e fokozottan védett madárfaj létszámáról, illetve annak változásairól. Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt években egy újabb emelkedés volt megfigyelhető a pannon régióban. Az idei túzok szinkronszámlálás során a Kiskunságban a Dunamenti-síkságon 614 egyed előfordulását dokumentálták a felmérők.
Számtalan pusztai madárfaj számára nélkülözhetetlenek a minél nagyobb kiterjedésű, természetközeli füves élőhelyek, amelyek határainktól nyugatabbra már elvétve fordulnak csak elő. Térségünkben ezek legnagyobb része védelmet élvez. Bár a tél ismét rendkívüli szárazsággal ért véget, még reménykedünk, hogy a tavasz talán pótolja majd az elmaradó csapadékot, így a vízhez kötődő növény és állatfajok továbbra is megmaradhatnak ebben a tájban.
Amennyiben Ön is szeretne dürgő túzokokat látni és átfogóbb tudást szerezni a puszta emblematikus madaráról, akkor látogasson el a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében megvalósuló hajnali túzokleső túrák valamelyikére!
A kirándulások során saját gépkocsikkal a madarak tartózkodási helyétől függően járunk be megfigyelési pontokat. Közben megismerkedünk a Felső-Kiskunság szikes pusztáinak jellegzetes madaraival, kiemelten a túzokkal, növényeivel és a térség arculatát alakító földhasználattal, annak természetvédelmi vonatkozásaival.
Szöveg:
Ifj. Turny Zoltán, Kecskeméti Anna, Terbe Imola, Lóránt Miklós