Hírek, aktualitások

Idén is elkészült a túzoklajstrom

A természetvédelmi szakemberek idén is felmérték a túzok Kárpát-medencei állományát. A téli szinkronszámlálások eredményei viszonylag pontos képet nyújtanak e fokozottan védett madárfaj létszámáról, illetve annak változásairól. Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt években egy újabb emelkedés volt megfigyelhető a pannon régióban.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a legnagyobb előfordulási helyüknek a keletpannon-régió tekinthető, ahol januárban 1345 példány került a szakemberek távcsöve elé, míg a nyugatpannon-régióban legalább 728 madár volt a szinkronszámlálás idején. A Kiskunságban a Dunamenti-síkságon 614, míg a Csanádi-pusztákon és Szerbiában 35 egyedet rögzítettek a felmérők.

A populáció méretének megállapítása céljából a szakemberek a túzokok szinkronszámlálását, azaz egy időben történő felmérését télen végzik (fotó: Horváth Tibor)

Az adatok tükrében elmondható, hogy a korábban 2200 példányra becsült Kárpát-medencei túzokállomány igazoltan 2700 fölé emelkedett (2722 egyed), ami a szakemberek várakozásait is felülmúlta. A hazai populáció is növekedést mutatott: a felmérők körülbelül 300 példánnyal többet regisztráltak a korábbiakhoz képest.

A túzok közép-európai állománya egyedüli a növekedés tekintetében, a világ minden más populációjánál kisebb-nagyobb mértékű csökkenés tapasztalható. A hazai növekedés a több évtizedes védelmi munka és az elmúlt években megvalósult nemzetközi együttműködés alapján jósolható volt, a növekedés mértéke ugyanakkor meglepő.

A populáció méretének megállapítása céljából a szakemberek a túzokok szinkronszámlálását, azaz egy időben történő felmérését télen végzik. Ebben az időszakban pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, mivel a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ennek megfelelően viszonylag pontosan megszámolhatók.

A túzok (Otis tarda) Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint. Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelmének és növelésének kérdése. Emellett számos program segíti a túzok védelmét: természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, hangsúlyt kap a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve – ahol szükséges – az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a legveszélyesebb légvezetékek földkábellel történő kiváltása és a madarak repülési útvonalát keresztező nagyfeszültségű szakaszok madárbarát átalakítása is. A faj hosszú távú jövőjét illetően van okunk a bizakodásra, de korántsem dőlhetünk hátra, sok feladat áll még a természetvédelmi szakemberek előtt.

A túzok 1979 óta fokozottan védett faj (fotó: Horváth Tibor/Varázslatos Magyarország)

A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában című, 2016. július 11. – 2024. október 31. között zajló LIFE pályázat fő célkitűzése a kifejlett túzokok elsőszámú veszélyeztető tényezőjének, a légvezetékekkel történő ütközésnek csökkentése az élőhelyükön található középfeszültségű légvezetékek kábelesítésével. Ezzel egy időben a túzok élőhelyeken a faj ökológiai igényeihez igazodó mezőgazdasági művelés elősegítése, valamint térségi szintű ragadozógazdálkodási tevékenység megvalósítása valósul meg a költési siker növelése érdekében.

További információk: https://tuzok.hu/

A telelő túzokokról Dr. Pigniczki Csaba kollégánk készített videófelvételeket: