Hírek, aktualitások

Először fogtunk vissza öt kilométernél távolabb gyűrűzött lappantyút

Varga Péter kollégánknak sikerült visszafognia egy ötödik naptári évében járó tojó lappantyút a bugaci Alsópusztán szeptember 12-én. A madarat Németh Ákos gyűrűzte a Kolon-tavi Madárvártán 2019-ben. A gyűrűzés és a visszafogás helye közötti távolság légvonalban mindössze 25 kilométer, ugyanakkor a hazai adatbázis szerint a magyar madárgyűrűzés 1908-tól számított történetében ez az első eset, hogy magyar gyűrűs lappantyú a gyűrűzés helyétől számított 5 kilométeres sugarú körön túl megkerült.

lappantyú
A lappantyú éjszakai életmódú és kiválóan rejtőzködő madár. Fotó: Ábrám Örs

A bugaci Nagypusztán gyakran zajlik éjszakai lappantyúgyűrűzés, amelynek célja az információszerzés e keveset gyűrűzött madárfaj vonulásáról. A Magyar Madárgyűrűzési Adatbank szerint lappantyúból 1951 óta körülbelül 1400 példányt fogtak és gyűrűztek meg, az utóbbi években kb. 60 példányt jelöltek évente. Ezekből a madarakból körülbelül 130 egyedet fogtak vissza, és azonosítottak újból a jelölőgyűrűk alapján, viszont a visszafogások mindegyike helybeni megkerülés volt, azaz 5 kilométeres körzeten belül történt.

A lappantyú (Caprimulgus europaeus) éjszakai életmódú és kiválóan rejtőzködő madár. A táplálékát leginkább éjjel aktív rovarok alkotják. A madár csőre a látszat ellenére nagyon széles, amelynek segítségével a nagyobb testű rovarokat is elejti. Hosszútávú vonuló, a telet a Szaharától délre tölti. Területhű faj, gyakran a korábbi költőhelyéhez közel fészkel. A hímek monoton kattogó hanggal jelzik revírjüket, nászidőszakban pedig a szárnyukat összecsapva tapsolnak.

Korábban a nyáras-borókás területek, valamint a dombvidéki területek és a felhagyott gyümölcsösök gyakori madara volt, napjainkra azonban az alföldi telepített fekete fenyvesekben is előszeretettel költ. A földön lévő fészkek gyakran esnek áldozatául a vaddisznó, a róka, a borz és a többi menyétféle fosztogató munkájának. Továbbá az élőhelyek átalakulása is kedvezőtlenül hat a faj állományára.

A lappantyú hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 50.000 Forint.