Egy különleges vízi haraszt, a négylevelű mételyfű tenyészik Csongrádon

Terepbejárást végző kollégáink Csongrádon a négylevelű lóherére emlékeztető növényre bukkantak: a négylevelű mételyfű (Marsilea quadrifolia L.) tekintélyes hajtásszámú állományát fedezték fel. A faj megjelenése rendkívül jellegzetes: hosszú nyelű levelei négy, lóherelevélre emlékeztető levélkéből állnak, ezért hazánkban a „vízi lóhere” elnevezés is használatos.

A felfedezés természetvédelmi szempontból különösen jelentős, hiszen a nyílt iszapfelszínekhez és sekély, időszakosan vízborított élőhelyekhez kötődő növényfajok a kiszáradó tájban egyre ritkábbak. Korábbi élőhelyeiken állományaik sok esetben csökkentek, vagy lokálisan ki is pusztultak. Ehhez képest a csongrádi előfordulás kifejezetten jelentős: közel húszezer hajtásból álló, két nagyobb, több szobányi területet elfoglaló állomány került elő. A csongrádi előfordulás jelenleg a négylevelű mételyfű egyetlen ismert állománya a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.

A négylevelű mételyfű jellemzői

A harasztok közé tartozó négylevelű mételyfű kúszó, vékony, elágazó rizómával rendelkező évelő növény. A rizómából hosszú nyelű levelek fejlődnek, amelyek vízborítás esetén a vízfelszínen úszhatnak, sekély vagy időszakosan kiszáradó élőhelyeken pedig a talajfelszín fölé emelkednek. A levélnyelek hossza a vízmélységtől függően jelentősen változhat, kedvező körülmények között akár több tíz centiméteres is lehet. A Marsilea nemzetség különlegessége, hogy a levelek a fényviszonyok változására – többek között éjszaka – összecsukódhatnak. Ez a mozgás a harasztok között sajátos tulajdonságnak számít.

A négylevelű mételyfű sekély álló- és lassú folyású vizekben, időszakosan vízborított iszapfelszíneken, mocsarakban, holtágakban, valamint bizonyos másodlagos élőhelyeken, például rizsföldeken fordul elő. A faj elsősorban azokat a területeket kedveli, ahol a vízborítás időszakosan megszűnik, és ennek következtében nyílt, gyér növényzetű iszapfelszínek alakulnak ki.

A spórák a levelek tövénél, illetve hónaljában kialakuló, kemény falú, barnás, bab alakú sporokarpiumokban fejlődnek. Ezek néhány milliméteres, jellegzetes képződmények, amelyek különösen a szárazra került növényeken figyelhetők meg jól. A spórák általában ősszel, szeptember–októberben érnek.

Elterjedése

Eurázsiai elterjedésű faj, amelynek európai állományai elsősorban Közép- és Délkelet-Európában, így a Pannon-medencében is jelentősek. Hazai előfordulásai elsősorban az Alföldhöz és a nagy folyók ártereihez kapcsolódnak.

Magyarországon a faj egykor az Alföldön jóval elterjedtebb volt, de a folyószabályozások, lecsapolások, élőhely-átalakítások és később az intenzív mezőgazdasági gyakorlat következtében jelentősen visszaszorult. A rizstermesztés egykor új élőhelyeket biztosított számára, a vegyszeres gyomirtás elterjedése azonban ezeket az állományokat is megtizedelte. Napjainkban a hazai előfordulások ritkák, erősen mozaikosak és elszigeteltek. Különösen jelentősek azok a holtágak és sekély vizes élőhelyek, ahol a vízjárás természetesebb, és a parti zónában időszakosan nyílt, gyér növényzetű felszínek alakulnak ki. Egyes ismert állományok termőhelyére kifejezetten jellemző a mérsékelt bolygatás, például taposott partszakaszokon maradtak fenn, miközben a sűrű, zavartalan növényzetű partszakaszokról hiányozhatnak. Ennek egyik oka a faj viszonylag gyenge kompetíciós képessége. A sűrű vízi- és mocsári növényzetben könnyen háttérbe szorul, ezért elsősorban olyan élőhelyeken tud tartósan fennmaradni, ahol időszakosan nyílt iszapfelszínek vagy gyér növényzetű sekély parti zónák alakulnak ki.

Természetvédelmi jelentősége

A négylevelű mételyfű Magyarországon védett növényfaj, természetvédelmi értéke jelenleg 10 000 Ft. Emellett közösségi jelentőségű fajként az Európai Unió Élőhelyvédelmi Irányelvének II. és IV. mellékletében is szerepel. Megőrzése ezért nemcsak hazai természetvédelmi feladat, hanem európai uniós jelentőségű természetvédelmi kötelezettség is. Védelme magában foglalja élőhelyeinek megőrzését, valamint az egyedek és állományok fokozott figyelemmel kísérését.

A faj hazai veszélyeztető tényezői alapvetően megegyeznek az európai állományokat érintő problémákkal. Ezek közül a legfontosabbak: a természetes vizes élőhelyek kiszáradása; a vízelvezetés és vízrendezés; a vízszint természetes ingadozásának megszűnése; a holtágak és sekély vízállások feltöltődése vagy átalakítása; az eutrofizáció; a vízi és mocsári növényzet túlzott záródása; az intenzív mezőgazdasági művelés; a vegyszeres gyomirtás; a megfelelő másodlagos élőhelyek, például extenzíven kezelt rizsföldek visszaszorulása.

A faj megőrzésében ezért a közvetlen fajvédelem mellett az élőhelyi feltételek fenntartása a legfontosabb. Kiemelt jelentőségű a megfelelő vízellátás és a természeteshez közeli vízszintdinamika biztosítása, továbbá annak megelőzése, hogy az élőhely tartósan kiszáradjon vagy teljesen zárt, sűrű növényzettel borítottá váljon. A természetvédelmi kezelés megtervezésekor ugyanakkor mindig az adott élőhely sajátosságait kell figyelembe venni, mivel a túlzott bolygatás éppúgy kedvezőtlen lehet, mint a kezelés teljes hiánya.

A faj fennmaradását elsősorban az alábbi természetvédelmi intézkedések segíthetik:

•  a megfelelő vízellátás és vízszintdinamika fenntartása;
• a lecsapolás és a túlzott kiszáradás megakadályozása;
• az eutrofizáció mérséklése;
• a túlzottan zárt parti növényzet megfelelő kezelésével nyílt felszínek fenntartása;
• az ismert állományok rendszeres monitorozása;
• az elszigetelt populációk és élőhelyek megőrzése.

Mi segíthette a csongrádi állomány fennmaradását?

A csongrádi állomány kialakulásában és fennmaradásában feltehetően fontos szerepe volt a terület vízellátásának. A májusban lezárult, mintegy nyolc hónapon át tartó vízpótlás következtében a vízmeder még szeptemberre sem száradt ki teljesen. A vízpótlás üvegházak fűtéséhez használt, majd lehűtött termálvíz bevezetésével valósult meg.

A csongrádi tapasztalat arra is rámutat, hogy megfelelően ellenőrzött és a természetvédelmi szempontok figyelembevételével alkalmazott vízpótlás bizonyos esetekben hozzájárulhat a vízhez kötődő, veszélyeztetett növényfajok élőhelyeinek fenntartásához. Az ilyen vízpótlás alkalmazhatóságát természetesen minden esetben a víz minőségének, mennyiségének és az adott élőhely ökológiai igényeinek ismeretében kell megítélni.

A területen legeltetett állatok jelenléte szintén kedvező hatással lehetett az élőhely szerkezetére. A vízpartra lejáró állatok taposásukkal megbontják a zárt növényzetet, helyenként visszaszorítják a nádat, és nyíltabb felszíneket hoznak létre. Ez olyan fajok megtelepedésének és fennmaradásának kedvezhet, amelyek – a négylevelű mételyfűhöz hasonlóan – gyenge versenyképességük miatt a sűrű növényzetben nehezen érvényesülnek.

A megfelelő vízellátás, a sekély víz és az időszakosan kialakuló nyílt iszapfelszínek, valamint az ezek létrejöttét elősegítő mérsékelt természetes vagy megfelelően szabályozott antropogén hatások egyaránt hozzájárulhattak az állományok fennmaradásához.

Szöveg és fotók: Dr. Kovács Éva