Darulesek a szegedi Fehér-tavon
Az őszi madárvonulás egyik leglátványosabb eleme a darvak vonulása. A Hortobágy mellett a szegedi Fehér-tó is fontos pihenő- és gyülekezőhelyük. Október végétől az első fagyokig tartózkodnak nagy számban a térségben, mielőtt elindulnak telelőterületeikre. Napi ritmusuk jól követhető: napkeltekor indulnak táplálkozni a szántókra, gyepekre, naplementekor pedig megfigyelhetjük, ahogy a hangosan krúgató csapatok behúznak éjszakázó helyeikre, a halastavakra. Legyen részese az akár 30-40 ezres darucsapatok alkonyi kavalkádjának!
Helyszín, gyülekező: Sándorfalva, Brassói u. végén az információs táblánál
Koordináta: 46°21'03.2"N 20°06'17.9"E
Idén a Kiskunsági Nemzeti Park a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen szervezi meg a daruleseket. Így megtekintjük a darvak életét bemutató filmet a Szalakóta Látogatóközpontban, ahol madárbarát bolt is működik, és élőben megfigyeljük az éjszakázni érkező darvakat.
Időpontok: 2024. október 26., 15:30 óra; november 16., 23., 30., 14:30 óra
Létszám: maximum 20 fő
Időtartam: kb. 2 óra, a program sötétedéskor fejeződik be.
Ajánlott felszerelés: kényelmes, időjárásnak megfelelő meleg öltözék, túracipő, távcső. Fényképezni vaku használata nélkül lehet.
Jegyárak:
Felnőtt jegy: 2000 Ft/fő
Gyerek jegy*: 1500 Ft/fő
Kedvezményes jegy**: 1500 Ft/fő
Nagycsaládos kedvezmény: minimum 3 gyerek esetén a szülők számára is kedvezményes jegy vásárolható, ami a kedvezményre jogosító okmányok bemutatása ellenében használható fel.
*4-6 éves korig
**(diák, MTSZ tag, MME tag, nyugdíjas, pedagógus igazolvány), a jegy csak a kedvezményre jogosító okmányok bemutatása ellenében használható fel.
Információ:
Kutyát hozhatok-e: erre a programra nem lehet kutyát hozni.
A túrával kapcsolatos kérdésekkel keresse a túravezetőt: Puskás Ágnes oktatási referens +3670/383-1222, puskasa@knp.hu
Amennyiben jegyvásárlással kapcsolatos problémája van, kérjük keresse az alábbi elérhetőségeket: jegy.hu (bal alsó sarok, chat fül), vagy az interticket@interticket.hu e-mail címen tud segítséget kérni.
Ha jelentkezéssel kapcsolatos kérdései vannak, hétköznap 8-17 óra között hívja munkatársunkat a +36 30/149 3205 számon.
Gyakran ismételt kérdések a jegyvásárlással kapcsolatban