360 csapat versenyzett idén a Tavaszköszöntőben
Minden eddiginél többen jelentkeztek az idei Tavaszköszöntő nevű természetismereti vetélkedőre, melyet 25. alkalommal szervezett meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. 360 három fős csapat, azaz 1080 diák jelentkezett a versenyre, három korosztályban.
Három írásbeli forduló pontszámait összegezve derült ki, melyik az a négy legeredményesebb csapat mindhárom korosztályban, melyek részt vehettek a kecskeméti Természet Házában megrendezett döntőn.
A vetélkedőnek három fő témája volt idén: mit csinálnak télen az állatok, hogyan alkalmazkodnak a homoki élőhelyekhez, és az év élőlényei. Változatos, írásbeli, szóbeli, gyakorlati és kifejezetten játékos feladatok segítségével adtak számot a tudásukról a gyerekek. A jó teljesítményhez szükség volt az előző fordulókon megszerzett tudás felelevenítésére, de a szaglásukat, megfigyelőképességüket, kreativitásukat is be kellett vetniük.
Az eredményhirdetés előtt, amíg a zsűri visszavonult tanácskozni és a pontokat összesíteni, a versenyzők madárodúkat készítettek, hogy a várakozási idő se teljen haszontalanul. A nap végén mindenki hazavihette az előre leszabott anyagokból saját maga összeállított odúját.
A 2024-es Tavaszköszöntő az alábbi végeredménnyel zárult:
3-4. évfolyam:
I. helyezett a „XCats” csapat, ÜFCSKÁI és AMI Fontos Sándor Tagintézménye, Üllés
Csapattagok: Kocsis Boldizsár, Szolnoki Áron, Farkas Lőrinc
II. helyezett a „Első hóvirágok” csapat, Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola (Kecskemét)
Csapattagok: Dombi Léna - Hibó Hanna - Palásti Laura (helyette a döntő Szőke Márk)
III. helyezett a „Gőték” csapat, ÜFCSKÁI és AMI Fontos Sándor Tagintézménye, Üllés
Csapattagok: Szabó Borka, Benedek Boglárka, Márta Lilien
IV. helyezett a „Csonka-torony gyermekei” csapat, Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolája, Soltszentimre
Csapattagok: Gudmon László, Vass Hanna, Veres Niké
5-6. évfolyam:
I. helyezett a „Héricsek” csapat, Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Madarasi Petőfi Sándor Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája, Madaras
Csapattagok: Gilicze Léna, Háda Sarolta, Széll Noémi
II. helyezett a „Kiscsikók” csapat, Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium
Csapattagok: Eiler Nóra, Bodor Fanni, Fábián Xénia (döntőn helyette Pap Tamara)
III. helyezett a „Túzok kakasok” csapat, Szent Margit Katolikus Általános Iskola, Kunadacs
Csapattagok: Barczel Balázs (döntőben helyette Széll Hanna), Bálint Bercel, Bognár Ákos
IV. helyezett a „Leveles csajok” csapat, Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola, Kiskunfélegyháza
Csapattagok: Bitó-Galló Panna, Csáki Anna, Dénes Zoé
7-8. évfolyam:
I. helyezett a „Hóvirág” csapat, Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza
Csapattagok: Czifrik Réka, Csáki Gréta, Füstös Szonja
II. helyezett a „Biológusok” csapat, Bajai Eötvös József Általános Iskola, Baja
Csapattagok: Borszéki Zsombor, Félix István, Németh Áron
III. helyezett a „Borókák” csapat, Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza
Csapattagok: Bárány-Almási Bianka, Német Hanna, Vajaskéri Zita
IV. helyezett a „AvaRock” csapat, Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola, Kiskunfélegyháza
Csapattagok: Csollár Virág, Rácz-Szabó Kata, Perlaki Máté Pál
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!