Hírek, aktualitások

November 19-én újra Fehértavi Darvadozás!

Darvadozás logóNovember 19-én, szombaton tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a Fehértavi Darvadozás – a madárvonulás dél-alföldi ünnepe elnevezésű népszerű rendezvényünket a Szegedi Fehér-tónál. A rendezvényközpont idén is Sándorfalva, a Pallavicini-kastély mögötti piactér és udvar, valamint a Szalakóta Látogatóközpont.

Az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a lecsapolt halastavakon töltik.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság évek óta rendszeresen szervez daruleső túrákat, kollégánk szakavatott vezetésével a résztvevők szem-és fültanúi lehetnek a darvak látványos esti behúzásának vagy akár hajnali ébredésüknek. A Fehértavi Darvadozás azonban több ennél. November 19-én, szombaton egész nap változatos programokkal várjuk a családokat Sándorfalván, a Pallavicini-kastélynál (Szabadság tér 6.) és a Szalakóta Látogatóközpontban (Szatymaz, I. körzet tanya 129.).

Tervezett programok:

Diós Kristóf Emlékverseny - fotós terepverseny: november 18. péntek 14:00 – november 19. szombat 14:00
Indulás és zsűrizés helyszíne: Szalakóta látogatóközpont

9.00 - 14:00-ig Természetismereti családi programok a sándorfalvi piactéren és kastélyparkban

  • Az elmúlt évek legjobb pályázati fotóiból összeállított kiállítás - piactér
  • Vásár a Kiskunsági Nemzeti Park védjegyes termékeiből
  • Kiskunsági Nemzeti Park és KNP Alapítvány termékek árusítása
  • Természetismereti játékok
  • Kézműves foglalkozás - Sándorfalva Művelődési Ház
  • Népi játszóház
  • Gyerekeknek rendőrségi foglalkozás és bemutató (SafeBike)
  • Tűzoltók bemutatója

7:00-11:00 Madárgyűrűzési bemutató a Szalakóta látogatóközpontban

8.00-13.00 Kisvonatozás - minden egész órában indul a Szegedi Halászcsárdától (ára: 2000 Ft/fő)
9:00-13:00 Lovaskocsis természetismereti túrák - indulás: 9:00, 10:00, 11:00, 12:00, 13:00 óra. Max. 11 fő/kocsi. Jegyár: 800 Ft/fő, jegyvásárlás a kastélykertben
11:00-11:30: Samu, a tetemkereső kutya és Kis Viktor bemutatója
13:00 Veteránokkal a vándorok nyomában - veterán és klasszikus járművek számára szervezett túra, melynek egyik állomása a rendezvény helyszíne
13:30 Rövid ismeretterjesztő előadások a daruról – előadó Albert András (KNPI)
14.00-tól kb. 17:00-ig darules a Macskási-gyepen

A  darvak esti behúzása látvány és hangzás terén is különleges, maradandó élményt nyújt, hangulata sokakat elvarázsol.
A darvak esti behúzása látvány és hangzás terén is különleges, maradandó élményt nyújt (fotó: Tóth Enikő)

Szervezők, közreműködők:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Sándorfalva Önkormányzata és Művelődési Ház
Szegedfish Kft.
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád Megyei Helyi Csoportja, Szalakóta Látogatóközpont
Szegedi Egyetem Tudástár

Darvadozás Plakát

Darvadozás térképDarvadozás Veterán járművek