Már gyülekeznek az ugartyúkok a Kiskunságban
Az őszi időszakban egyre több vonulásra készülődő pusztai madárfaj csapatával találkozhatunk. Nincs ez másként az igen rejtett életmódú és éjszakai aktivitású ugartyúk esetében sem. Kollégánk néhány nappal ezelőtt 56 példányból álló gyülekező csapatot figyelt meg Kunszentmiklós környékén. A tegnap reggeli számláláskor viszont már 70 egyed került a távcső elé.
Az érdekes megjelenésű ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a rövid füvű (szinte kopár) területeken, a szikes pusztákon és azok környezetében lévő szántóterületeken fordul elő. Hazánkban a Dunától keletre, az Alföldön él. A legerősebb állomány a Felső-Kiskunságban található, de van ismert költése a Csepeli- és a Solti-síkon, a Tisza-völgy egyes területein, a Hortobágyon és a Tiszántúl egyes részein is.
Az ugartyúk a lilealkatúak rendjéhez tartozik. Hosszú lába, csőre és szeme citromsárga, tollazata földszínű, szürkés-barnás árnyalatú, amely olyan kiváló rejtőszín, hogy gyakran nem is lapul le veszély esetén, hanem egyszerűen mozdulatlanná dermed és ezzel valóban szinte láthatatlanná válik. Népies nevei, a bagolyfejű lile vagy bagolyszemű sneff arra utalnak, hogy feje és szeme a testéhez képest nagyon nagy. Alkonyatkor és hajnalban jár táplálék után. Étrendje főként rovarokból, gyíkokból áll, de kisrágcsálókat is meg tud fogni. Az afrikai telelőterületükről március-áprilisban érkeznek meg. Az akár október végéig elhúzódó vonulás előtti gyülekezésük általában szeptemberben kezdődik.
Egyik legjelentősebb hazai állománya (30-40 pár) a Felső-Kiskunságban található. A pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan; leginkább sötétben hallható jellegzetes hangja árulja el jelenlétét.
Az ugartyúk és más földön fészkelő madárfajok számára a költőhelyek átalakulása a legfőbb veszélyeztető tényező. Eredeti költőhelyük jelentős részben átalakult, így ma már másodlagos élőhelyeken; szántókon, kopár ruderális élőhelyeken is előfordul.
Természetes élőhelyein megmentésük kulcsa a legeltetéses állattartás visszahozása az alföldi gyepeken és a szikes tavak környékén. Legelő állatok híján ugyanis ezek az élőhelyek elszegényednek, az alacsony növényzetű költőhelyeket elfoglalja a nádas-zsiókás mocsári növényzet, megszűnik a szikpadkák, szikfokok, hátak és mélyedések változatossága.
A faj ugyan lehetőségeihez mérten alkalmazkodott eredeti élőhelyei zsugorodásához, ám a művelt szántókon fészkelő párok fészekalját a különféle zavarások, illetve a tavaszi mezőgazdasági munkák (pl. talajmunkák) veszélyeztetik, de az agráriumban tapasztalható intenzív kemizálás is kedvezőtlenül hat rá, elsősorban a táplálékbázisának csökkenése okán.
A faj védelme elsősorban a területek adottságaihoz igazodó földhasználati formák megvalósítására épül, de állományának drasztikus csökkenése az egyedi védelmi intézkedéseket is indokolttá teszi. A megtalált fészkek és revírek környezetében a gazdálkodási tevékenység időszakos korlátozása válhat indokolttá.
Az élőhelyi átalakulások és az intenzív mezőgazdasági művelés mellett a ragadozók károkozása is jelentős lehet. A Felső-Kiskunságban a túzok és a rákosi vipera védelme érdekében a KNPI és a térség vadászatra jogosultjai tervszerű ragadozógazdálkodást folytatnak, ami kedvezően hat az ugartyúkok költési sikerére is. Így a védelmi intézkedések eredményeként az őszi vonulásuk előtt gyönyörködhetünk még szép számú gyülekező csapataik látványában.
Az ugartyúk hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.
Felhasznált források:
Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) 2021 Magyarország madáratlasza – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest
Csörgő T., Karcza Zs., Halmos G., Magyar G., Gyurácz J., Szép T., Bankovics A., Schmidt A. & Schmidt E. (szerk.) 2009 Magyar madárvonulási atlasz, Kossuth Kiadó, Budapest
