Madárfiókát találtam!
A tavaszi és a nyári időszakban meglehetősen sok bejelentés érkezik kollégáinkhoz a sérült és megmentésre szoruló madarak kapcsán. Ezen egyedek többnyire nem árvák, ezért a befogásuk és elszállításuk helyett a megtalálásuk helyén el kell őket engedni.
Talán az egyik leggyakoribb példa a bagolyfiókák esete. Gyakran értesítik kollégáinkat a települési parkok és ligetek fáin üldögélő erdei fülesbagoly fiókákról. Fontos elmondani, hogy ezek a fiatalok még jóval a röpképességük előtt elhagyják a fészkeiket. Tehát a repülni még nem képes fiókák nem sérültek, ezért a befogásukat mellőzni kell.
Mikor kell madarat menteni?
Fontos elmondani, hogy a ragadozók, a betegségek és a rátermettség nagy mértékben befolyásolják a különböző madárfajok egyedeinek túlélési esélyeit. Mindezek a természetes folyamatok szerves részét képezik, éppen ezért a legtöbb énekesmadár kísérletet tesz az évente többszöri költésre.
Leginkább a végveszélyben lévő fajok esetében indokolt az egyedek megmentése. Ugyanakkor itt is fontos megjegyezni, hogy az élőhelyi feltételek helyreállítása nélkülözhetetlen a fajvédelmi tevékenységek sikeres megvalósítása során.
Ha fiókát találunk, mielőtt bármit tennénk, először is bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban bajba jutott-e az a kismadár? Amennyiben nem látható rajta sérülés, nyílt seb, lógó, nem mozgó végtag, akkor ne fogjuk be őt, a szülei és a testvérei valahol a közelben tartózkodnak, nem árvák, mint ahogyan azt sokan hiszik. Ezek a fiatal madarak gyorsan biztonságos helyet fognak keresni, és ha elmegyünk onnan, a szülők hamarosan felbukkannak és folytatják az etetését.
A jól kitollasodott fiókák esetében különleges helyzetet jelentenek a hosszabb ideig – több napig vagy akár hétig – tartó esős, az évszakhoz képest hűvös időszakok. Ha ilyenkor átázott madarat találunk, az alábbiakat tehetjük:
· Papírzsebkendőkkel, vászondarabbal óvatosan itassunk fel annyi vizet a tollazatról, amennyit csak tudunk ezek megsértése, szétzilálása, a tollcsévék megtörése nélkül.
· Ha a fióka belefér a két tenyerünkből képzett helyre, akkor nagyra nyitott szájjal, lassan fújjunk rá meleg levegőt mindaddig, amíg meg nem szárad (úgy, mint amikor télen a kezünket melegítjük a leheletünkkel). Amennyiben autóval vagyunk, erre a célra a jármű fűtésrendszerét is használhatjuk.
· Amint a madár megszáradt és felelevenedett (az átázott állat letargikus, alig vagy egyáltalán nem mozog és általában a szeme is csukva van), tegyük egy közeli ágra, bokor alá, közben ügyeljünk arra, hogy ne ázzon át ismét.
· Amennyiben a közelben lakunk, egy-két órára akár haza is vihetjük a madarat, majd a megszárítását, esetleges megetetését követően a lehető legrövidebb időn belül vigyük vissza a megtalálás helyére és a fentiekben leírt módon engedjük el.
A be nem avatkozás és a fiókák tartós hazavitele között van egy köztes lehetőség is – amikor a még nem vagy nem teljesen röpképes fiatal(oka)t vagy a fiókás fészket (a kiesett tojások szinte bizonyosan menthetetlenek) egy nagyobb vesszőkosár védelmében, a megtalálás helyének közelében az ágak közé, egyes fajok (leggyakrabban: házi rozsdafarkú, füsti és molnárfecske) esetében az épületre helyezzük, ahol továbbra is a szülők nevelhetik őket. A vesszőkosarak a lakott területeken ideális műfészkei lehetnek erdei fülesbaglyoknak.
A témához kapcsolódó cikkek:
https://www.knp.hu/hu/fiokat-talaltam
https://www.knp.hu/hu/serult-madarat-talaltam
Hová vihetem a fiókát?
Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti Vadaskertbe (6000 Kecskemét, Műkert út 1., telefonszám: +36-76-320-121, e-mail: info@zookecskemet.hu, www.zookecskemet.hu).
Csongrád megyében a Szegedi Vadasparkba (6725 Szeged, Szél u. 90., telefonszám: +36-62-542-530, e-mail: info@zoo.szeged.hu, www.zooszeged.hu).
Fokozottan védett, sérült faj esetén hívhatja a Természetvédelmi Őrszolgálatunk ügyeleti számát is: + 36 30 555 6171. Ezen a számon az ügyeletes kolléga naponta 8:00-20:00 között fogadja a természetvédelmet érintő, közérdekű bejelentéseket. (Más nemzetipark-igazgatóságnál más az ügyeleti szám!)