Hírek, aktualitások

Észt jeladós nagy sárszalonkát találtak Szegeden

Hazánkban ritkán előforduló, fokozottan védett nagy sárszalonka röpképtelen példányát találták meg gyerekek Szegeden, a Zápor-tó partján 2021. augusztus 27-én, amely műholdas jeladót is viselt.

A helyszínre érkező természetvédelmi őr az erősen legyengült, sovány madáron nem talált más külsérelmi nyomot, de az is kiderült, hogy Észtországban gyűrűzték és ott kapta meg a jeladót. Kollégánk a Szegedi Vadasparkba szállította, ám nem sikerült megmenteni az életét.

nagy sárszalonka
Fotó: Puskás József
nagy sárszalonka
Fotó:Puskás József

A Magyar Madártani Egyesület Gyűrűző Központja felvette a kapcsolatot észt kollégáikkal, így már több információnk van erről a példányról. Kiderült, hogy 2021. május 31-én gyűrűzték meg az egy évnél idősebb, hím madarat Észtországban. Az Ananass-nak elnevezett példányra műholdas nyomkövetőt is tettek, de 30 nappal később elvesztették a jelet. Az észt szakemberek szerint addig nagyon aktív volt és intenzíven mozgott a területen, amit a térképen is láthatunk, amit megküldtek az MME-nek.

térkép
Ameddig működött a jeladója az első 30 napban, Ananass útját követni lehetett a térképen

Sajnos szomorú vége lett a történetnek, hiszen a jelölés helyszínétől 1413 km-re, 2 hónappal és 27 nappal később Szegeden elpusztult, melynek okát egyelőre nem ismerjük.

A jeladót visszaküldjük Észtországba, így az abból kinyert adatokból később még további információkhoz fogunk jutni, milyen útvonalon jutott el hozzánk a madár, miután a jeladója valami okból kifolyólag már nem működött rendesen.

A nagy sárszalonka hazánkban vonulási időben jelenik meg, augusztus és október, valamint április és május között lehet nálunk megfigyelni, jóval kisebb számban, mint a sárszalonkát. Európai szinten is a sérülékeny fajok közé tartozik, a vizes élőhelyek védelme létfontosságú számára. A Magyar Madárgyűrűzési Adatbank összesítése szerint 1951 óta mindössze öt példányt gyűrűztek meg hazánkban, és egyet sikerült visszafogni, ez az eset pedig az első kézrekerülés volt.