Víz világnap – tartsuk a tájban a vizet!
Március 22., a víz világnapja. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
Különösen érezzük ennek súlyát a Duna–Tisza közén, ahol a Homokhátságra jellemző a vízhiány. A klímaváltozás és az emberi tájátalakító hatások következtében az egykori vizes élőhelyek javarészt eltűntek. A csökkenő csapadékmennyiség, a felszín alatti vizek kitermelése, a csatornákkal történő vízelvezetés, a talajba szivárgó vizek mennyiségét csökkentő tájhasználat, valamint a nagy kiterjedésű faültetvények létesítése ebben a korábban zárt erdőtakarót nem hordozó térségben mind-mind szárazodáshoz vezettek.
Napjaink egyik elengedhetetlen természetvédelmi feladata a vízmegőrzés. Az éltető vizet vissza kell vezetni a tájba, és megtartani a mélyfekvésű területeken. Kisebb léptékű beavatkozásokkal is eredményeket tudunk elérni, melyeknek később mégis jelentős természetvédelmi hozadéka lehet.
Ilyenek például a Baksi-puszta Natura 2000 területen végzett, a vízviszonyok javítását célzó beavatkozásaink, melyeket egy Európai Unió által finanszírozott LIFE-projektből tudtunk finanszírozni. 2023. február 3. óta folyamatos a vízpótlás a pusztába, ami máris látványos eredményekkel jár. Több mint 122 hektárnyi területet sikerült már elárasztani a Dong-éri-főcsatornából.
A felső-kiskunsági gyepeken is nagy kiterjedésű, vízzel borított területek vannak a tél végi csapadéknak köszönhetően. A csapadékmennyiség közel sem volt elegendő, a leszáradás már megindult. Homokzsákokkal, kisebb földgátakkal igyekszünk megakadályozni a vizek visszafolyását a csatornákba. Így minimális költséggel, némi munkaráfordítással is jól látható, lokális eredményeket lehet elérni.
Apaj környékén az elmúlt években egy Európai Unió által finanszírozott VEKOP projekt keretében mintegy 140 km üzemen kívüli csatornát temettünk be, megszüntettük a hozzájuk kapcsolódó műtárgyakat, valamint egyéb gödröket és tájsebeket. Ezek a munkálatok is azt a célt szolgálták, hogy a lehetőségekhez mérten helyreállítsuk az egykori természetes vízjárást a pusztán.
Egykor a vízzel való gazdálkodás része volt a mindennapi életnek. Elődeink megtanultak együtt élni vele, hasznosítani a felszíni vizeket, nem pedig minél gyorsabban megszabadulni tőle. A vizeinkkel való fenntartható gazdálkodás felé hosszú még az út, önmagában a természetvédelmi szakemberek akarata nem is elég hozzá. Szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy apadó nemzeti kincsünk, a víz a tájban maradhasson.
