Rétisas a pácban
Bajba jutott rétisast (Haliaeetus albicilla) mentettek július közepén a bácsalmási Tóbisztrónál levő horgásztóból. A madarat Kiss Zoltán tulajdonos és Agócs Gergő hivatásos vadász halászta ki a vízből. A fiatal madár feltételezhetően a korából adódó tapasztalatlansága miatt eshetett a tóba, ahonnan az átázott tollazatával már nem tudott felszállni. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata az állatot másnap reggel a Szegedi Vadasparkba szállította további gondozásra és vizsgálatra, hogy kiderüljön, nem-e más ok következtében gyengült le annyira, hogy kézre kerülhetett. A Vadaspark tájékoztatása szerint a fiatal sas jól van, rendesen táplálkozik, minden bizonnyal tényleg csak az eddigi csekély élettapasztalata sodorta őt pácba.


A rétisas Bácsalmás tágabb térségében kisszámú fészkelő. Mindössze néhány pár fészke ismert a szakemberek számára, ahol a költési siker az elmúlt években igen alacsony volt. Korán kezd költésbe, sokszor már január végén, február elején tojásokon kotlik. Fiókái általában májusban repülnek ki a fészekből, de a szülők még hetekig etetik őket. Nem tekinthető táplálékspecialistának, mert szinte minden elérhető állati eredetű táplálékot felvesz. Kedveli a halakat, de rágcsálókat, vagy sérült, megsebzett madarakat is előszeretettel fog. Különösen a téli időszakban gyakran figyelhető meg állati tetemeken, zsigereken is.
A hazai állománya stabil, enyhén emelkedő, jelenleg 450 párra tehető.
A rétisas hazánkban fokozott törvényi oltalomban részesül, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 1 millió forint.
A madár megmentőinek ezúton is köszönjük a segítőkész hozzáállást!
Írta: Tamás Ádám, természetvédelmi őrkerület-vezető